Európa Belvárosa Program

A harmadik ütemmel folytatódhat az Európa Belvárosa Program

2016. november 24.

A Fővárosi Közgyűlés tavasszal írta ki a TÉR_KÖZ Közterületek komplex megújítása („A” program) elnevezésű pályázatot, amelyre kerületünk a képviselő-testület döntésének köszönhetően mintegy 870 millió forintos összköltségű programmal pályázik. Ebből sikeres elbírálás esetén 500 millió forintos támogatás nyerhető el, amelyet közterek megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programokra fordíthat az önkormányzat: ennek eredményeképpen újabb utcák, terek és társasházak szépülhetnek meg a Palotanegyedben.

A képviselő-testület november 10-i döntésének köszönhetően – sikeres pályázati elbírálás esetén – már a harmadik ütemmel folytatódhat Józsefváros egyik legnagyobb városrehabilitációs programja, az Európa Belvárosa Program, amelynek keretében további közterületek és a társasházak újulhatnak meg, valamint ismét kiemelt szerepet kaphatnak a közösségépítő és vállalkozásélénkítő programok. 

Folytatódnak a felújítások

Mint Egry Attila alpolgármester, a Palotanegyed egyik önkormányzati képviselője lapunknak elmondta: az Európa Belvárosa Program III. a korábbi elemek megtartásával és bővítésével tervez. A közterület-fejlesztési program során a Puskin utca Rákóczi út és Pollack Mihály tér, a Szentkirályi utca Rákóczi út és Mikszáth Kálmán tér közötti szakasza, továbbá a Rökk Szilárd utca Krúdy Gyula utca és Gutenberg tér, valamint a Bródy Sándor utca Vas utca és Pollack Mihály tér közötti szakasza újulhat meg az önrésszel együtt több mint 560 millió forintból.


Az alpolgármester hangsúlyozta: a Józsefvárosi Önkormányzat szeretné folytatni az első két ütemben elkezdett társasházi programot, amely esetében már a nyár folyamán pályázhattak a Palotanegyed teljes területéről a lakóközösségek.


Kiemelte: a mintegy 142 milliós összköltségű Társasházi Programban a jelentkezőknek ugyanekkora önerőt szükséges biztosítani. A kiírással összhangban előnyt élveztek azok a pályamunkák, amelyek a városkép és a városi környezet javítását, az épített, természeti és kulturális örökség, valamint a helyi identitás megőrzését, megújítását és ezáltal az érintett városrészek vonzerejének növelését célozták.

Közösségépítés és rendezvények

Hasonlóan az Európa Belvárosa Program II. üteméhez, a pályázat ismét számít a helyi civil szervezetek és közösségek segítségére a közösségépítő és identitáserősítő programok tervezése és végrehajtása kapcsán. A megvalósításában az önkormányzat együttműködő partnere a Civilek a Palotanegyedért Egyesület, akikkel közösen folytatódhatnak a „A mi büszke Bródy Sándor utcaiak” és a „Megélt Történelem” programok, valamint további rendezvényeket szerveznének a helyi lakókkal és üzletekkel összefogva.

Korábbi fejlesztések

Az Európa Belvárosa Program első üteme 2010-2012 között valósult meg, miután Józsefváros pályázati úton mintegy 900 millió forint uniós támogatást nyert, mely összeghez az önkormányzat további 760 millió forint önrészt biztosított. A projekt keretében 1.600 m2 sétáló és 10.900 m2 csillapított forgalmú utca létesült a Gyulai Pál, a Kőfaragó, a Mária, és a Horánszky utcákban, illetve a Gutenberg téren. A Horánszky utca 13. szám alatt pedig elkészült a diákokat és kisvállalkozásokat segítő inkubációs ház, a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ. 

A 2014-2016 között megvalósult második ütemben mintegy 622 millió forintból újult meg a Gutenberg tér és a Bródy Sándor utca egy szakasza, továbbá 22 társasház kisebb-nagyobb volumenű felújítása valósult meg. A Pollack Mihály téren növényeket és utcabútorokat helyeztek el, továbbá kutyafuttatót alakítottak ki a Gyulai Pál utcában. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület bevonásával számos rendezvény keretében mozgatták meg a városrész lakóit, illetve több lakossági programot is szerveztek. 

A TÉR_KÖZ „A” jelű pályázat olyan fejlesztések támogatására nyújt forrást, amelynek keretében a pályázó városrész szempontjából meghatározó szerepű közterületek és az azokhoz funkcionálisan kapcsolódó ingatlanok felújítása, bővítése összehangoltan, együttesen történik. Emellett szükséges, hogy a közterületek fizikai megújítása és a közösségi részvétel által létrejövő társadalmi megújítás összekapcsolódjon.

« vissza