H13

A közös képviselőknek a sarkukra kell állniuk

2016. március 9.

Nem lehet tovább halogatni a társasházkezelők és a közös képviselők szakmai reformját – jelentette ki Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének (MaKKE) elnöke a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban tartott fórumon.

 A MaKKE elnöke szerint átlátható, világos szabályokra van szükség, továbbá olyan kamarai vagy ehhez hasonló érdekképviseletre, amely segíteni tudja a társasházkezelők munkáját és erősíti a közös képviselők társadalmi megbecsülését is.  Mint mondta, ezek a döntések szakmai tisztulást és minőségi javulást eredményeznének, amelyre óriási társadalmi igény van. „Nincs még egy olyan szakma, mint a miénk, egyszerre kell jogi és gazdasági kérdésekben is naprakésznek lennünk” – tette hozzá. Hangsúlyozta: „a legnagyobb probléma, hogy a munkánkkal kapcsolatos jogszabályok nem egyértelműek és elavultak, ami jelentősen megnehezíti azt, hogy a 4,5 millió ember lakóhelyével kapcsolatos szakmai munkát megfelelően el tudjuk látni”. Dr. Horváth-Lugossy Gábor előadásában részletesen ismertette azokat a javaslatokat, amivel szerinte hatékonyabbá lehet tenni a közös képviselők munkáját.

 Weisz Gábor Miklós, a MaKKE szakmai igazgatója azokat a banki eljárásokat ismertette, amelyekre minden közös képviselőnek oda kell figyelnie, hogy ne szenvedjen kárt a társasház. Szerinte egyes bankok igyekeznek átvenni a bíróságok szerepét bizonyos kérdések megítélésében, holott erre semmilyen jogalapjuk nincs. Weisz Gábor Miklós bemutatta, hogy a közös képviselő váltások esetében a bankszámla átírásnál egy adott banknál is egymásnak ellentmondó jogi állásfoglalások születnek.


Olyan dokumentumokat kérnek, amikre semmi szükség nincsen, illetve olyan iratokat nem fogadnak el, amiket kötelező lenne – mutatta be több példán keresztül  a MaKKE igazgatója. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy a társasházi ügyekben egyes bankfiókok a minimális szakmai felkészültséggel sem rendelkeznek. Ilyenkor a közös képviselőnek a sarkára kell állnia, meg kell védenie magát és a társasházat, mert a késedelmes ügyintézés kárvallottjai a tulajdonosok lesznek – mondta Weisz Gábor Miklós.

 A VIII. kerületi Önkormányzat és a MaKKE együttműködése keretében minden hónapban olyan szakmai előadásokat szerveznek, amivel a kerület segíteni szeretné a társasházkezelők szakmai munkáját. A következő alkalommal a társasházkezelői gyakorlatban alkalmazandó büntetőjogi szabályokról, illetve az elektromos hálózatokról és szabványossági vizsgálatokról lesz szó.

« vissza