A Masat-1 modellje

Palotanegyedi mindenes
Kiállították az első magyar műhold makettjét

A Masat-1 modellje a Magyar Nemzeti Múzeumban

2014. november 13.

A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának részévé vált a Masat-1, az első magyar műhold makettje. A tudománytörténeti tárlatba a műhold mellé emlékérem, emlékbélyeg és boríték is került. Az ünnepségen köszöntötték az Űrmisszió pályázat díjazottjait is.

A magyar és a satellite szavak mozaikjából kapta nevét a MASAT-1, az első, teljes egészében magyar fejlesztésű műhold. A 2012. február 13-án 11 órakor útnak indított, már több mint ezer napja a Föld körül keringő pikóműhold mindössze 1 kilogrammos, élhossza pedig 10 cm.

 


Ennek alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum tudománytörténeti tárlatába – amely immár az állandó tárlat része ­– helyezték el a műhold makettjét, lehetőséget teremtve, hogy bárki megismerhesse a magyar űrkutatás e jelentős darabját.

 


Tomka Gábor, a múzeum főigazgató-helyettese kiemelte, hogy olyan tárggyal gazdagodott a gyűjtemény, „melyre már régóta fájt a múzeum foga”, majd hozzátette, hogy remélhetőleg számos MASAT műhold kerül még a múzeumba.

 


Vajta László, a fejlesztésnek otthont adó Budapesti Műszaki Egyetem dékánja szerint nem csak a nagyhatalmak sajátja az űrkutatás. „Ez egy olyan tudomány, amelyben számos kutatás összegzésével keletkeznek azok az eredmények, melyek meghatározzák a technika fejlődését. Ezekhez az eredményekhez immár a MASAT-1 is hozzájárul, mely eredeti funkcióját megtartva és folyamatosan működve, a saját műholdcsaládjában a legjobbak közé került.” Az egyetem tovább folytatja a programot.
 

 


Ennek keretében díjazták a tavasszal meghirdetett Űrmisszió 2014 pályázaton díjazott fiataljait is. A dékán hozzátette, hogy Magyarország csatlakozása az ESA európai űrügynökséghez folyamatban van, mely további lendületet ad a magyar űrkutatásnak.

 


A Magyar Nemzeti Múzeum Tudós Magyarok nevű tárlatába a MASAT-1 makettje mellé a Magyar Posta által erre az alkalomra kiadott boríték és bélyeg, valamint a Magyar Nemzeti Bank által kiadott emlékérme is került.

  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza