Civilek a Palotanegyedért

Az élet öröme Sipka László szemével

2017. március 10.

A nyolcvan esztendős Sipka László 35 éve él a kerületben. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagja a fényképezőgépe segítségével mindig az élet örömeit örökítette meg. Ezt a szemléletmódot kívánta bemutatni a H13-ban március 9-én nyílt fotókiállításán keresztül.

Szily Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum Kommunikációs és Stratégiai Főosztályának helyettes vezetője köszöntőjében kiemelte: a Palotanegyedben sokak által ismert és kedvelt Sipka László a kiállított fotói által tárja ki saját világának kapuit. Mint mondta, az itt látható fotóknak egy nagy üzenete van: az élet öröme, a minket körülvevő világ és a benne élők szépségének felismerése.

„Ez a fotókiáltás olyan értékekre mutat rá, mint a munka, az élet, a szépség, a barátok és a csodálatos természet harmóniája” – fogalmazott. Szily Marianna végezetül azt javasolta az érdeklődő közönségnek, hogy vegyék észre maguk körül ezt a szépséget, az emberek mosolyát, a tárgyak üzenetét. 

Sipka László gyerekkora óta egészen a közelmúltig fényképezett, a kiállított anyag ezt az életművet öleli fel.

„Azt próbáltam ezekkel a fotókkal demonstrálni, hogy az életben a legapróbb eseményeknél is észre tudunk venni szépségeket, érdekességeket. Életünk pillanatai felfűzhetők örömök láncolatára, ha arra vagyunk fogékonyak. Arra biztatok mindenkit, hogy próbáljanak a saját életükben is megörökítésre alkalmas pillanatot találni” – mondta el lapunknak. 

A tárlatot március 31-ig hétköznap reggel 8 és este fél 9 között lehet megtekinteni.

« vissza