Múlt és jelen

Babérlevél és sütemény

2017. november 20.

Van, amikor az embert elfogja az érzés: ezt a házat látnom kell belülről. A Palotanegyedben található épületekre pedig – némi elfogultsággal - ez különösen igaz, és nem csupán az egykori paloták esetében. Ezúttal a Horánszky utca 12-ben jártunk.

 Azt mondják, aki kíváncsi, hamar megöregszik. Ha ez igaz, akkor én már nagyon idős lehetek. Azonban nem tehetek róla: annyira szeretem tudni, hogy mit rejt egy-egy régi kapu, mi rejtőzik a házak a belső udvarában. Szeretek néhány percet olyan közegben eltölteni, aminek van már múltja. Hiszen mindenki ismeri a mondást: hogy ha a falak mesélni tudnának…. És abban a pár percben, amíg szétnézek, mindent elárulnak a kovácsoltvas korlátok, amelyek a lépcsősort keretezik, a domborművek a belső lépcsőházban, a boltíves átjáró, ami még lovas kocsikat fogadott be. 




Már közel tíz éve élek Budapesten, de még mindig nem tudok betelni az épületekkel. Egy panelházakkal borított városból jöttem, ahol egy dologról mesélnek a lakások: itt bizony tervszerű építkezés folyt. Ezért szeretek a Palotanegyedben barangolni, és időnként - ha a számzáras kapuk engedik - besurranni, körülnézni és gyönyörködni, hiszen itt a múlt és a jelen elevenedik meg előttem. 
Egy ideig azt hittem, hogy rajtam és férjemen kívül senki sem ilyen kíváncsi természetű, azonban szerencsére számos, a jelenben élő, de a múlt értékeit is szerető emberrel találkozhatunk a városrészben, akik nem leselkedni, csak bepillantani szeretnének a házak történetébe. Így jutottam be a Horánszky utca 12-be is, amely anno, egy szecessziós stílusú, az „elit bérlők” igényeit is kielégítő, egy garázzsal és sofőrszobával rendelkező, háromemeletes bérpalotaként épült, amelynek - mint az egyik kedves lakótól megtudtam - a legfelső emeletének egyik része télikertként szolgált az ott élő családnak. A barátságos invitálás után egy, az épülettel szintén szoros kapcsolatot ápoló hölgy hívta fel a figyelmet a ház falát befutó vadszőlőre.

 


Ez az idős növény – mely közel egyidős a hellyel - nem csak a lakóknak nyújt kellemes látványt, de termését a ház akkori rigói és azok dédunokái is szeretik csipegetni. Felmentem a legfelső emeletre és elém tárult egy gyönyörű, szecessziós ablak, amely az évek és a sok viszontagság után is megőrizte eredeti szépségét. Onnan kilesve figyeltem fel rá, hogy az udvar közepén áll egy babérfa. Mint megtudtam, ezt nem más, mint a ház egykori lakója, Pesti László, a Népliget elismert kertésze ültette, aki már sajnos nincs közöttünk. Egy ismerőse szerint mindig kérte az itt lakókat, hogy törjenek le a fa leveleiből, mert úgy sokkal szebb lesz; engem is erre buzdítottak. Már szinte én is otthonosan mozogtam a házban, amikor az egyik lakó egy különleges, régi idők receptje alapján készült, házi keksszel (Anzac) kínált meg. 
Jó azt tapasztalni, hogy a XXI. században egy nyitott kapu, a babér illata, a sütemény íze és a kedves invitálás nem csak a kapukat, de az emberek szívét is képes megnyitni. 
 

« vissza