Palotanegyedi mindenes

Cseh László olimpikon nevét viseli a Vörösmarty Gimnázium tornaterme

2016. október 20.

A „Mi iskolánk bajnoka” program keretében eddig kilenc oktatási intézmény tornacsarnoka újult meg. A kezdeményezéshez a józsefvárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium is csatlakozott. Az iskola egykori diákja, Cseh László olimpikon a diákokkal közösen avatta fel a megszépült tornatermet, majd az új nevet jelölő tábla is a helyére került.

Hatalmas tapsvihar és ujjongás fogadta az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszót a Vörösmarty Gimnáziumban. A diákok különböző előadásokkal készültek Cseh László számára, aki nem olyan rég még szintén az iskola falai közt végezte tanulmányait.

A frissen kifestett tornacsarnok avatóünnepségén az olimpikon élsportoló elmondta: pályafutása kezdetén nagyon sok segítséget kapott tanáraitól, éppen ezért szeretettel emlékszik vissza a Vörösmartyban eltöltött évekre.

Kérdésre válaszolva azt is elárulta, hogy a jövő évi budapesti vizes világbajnokságon nyújtott teljesítményétől teszi függővé, hogy indul-e a tokiói olimpián. Úgy fogalmazott: „a lényeg, hogy szeretettel tudjam csinálni az úszást”.

Koromné Beck Zsuzsanna köszönetét fejezte ki a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Diáksport Szövetségnek, illetve a Poli-Farbe festék- és vakolatgyárnak, hogy lehetővé tették a tornaterem megszépülését. Mint mondta, hatalmas büszkeség az iskola számára, hogy olyan élsportolók kerültek ki az intézmény padsoraiból, mint Cseh László.

„A Magyar Diáksport Szövetség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy példaképeket állítson az iskolákban tanuló diákok számára. Minden fiatalnak fontos, hogy láthassa, milyen egy élsportoló, és hogy az ő nevével fémjelzett csarnokban sportolhasson, ezért nagy öröm számomra, hogy újabb iskolában újult meg a tornaterem” –  hangsúlyozta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

2014-ben indította el a Poli-Farbe festékgyár, a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Diáksport Szövetséggel közös jótékonysági programját. Az iskolai renováló és egyben sportnépszerűsítő program keretében kilenc intézmény tornacsarnoka szépült meg. A felújításban ismert olimpikonok működtek közre, akik egyben a tornatermek névadói is lettek. 

Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza