Palotanegyedi mindenes

Életét adta a nemzetért

2016. január 20.

Az ifjú mártír, Bauer Sándor halálának 47. évfordulójára emlékeztek a Nemzeti Múzeum kertjében. A fiatalember 17 évesen, önként választotta a halált, szavai szerint hazaszeretetből és az orosz megszállók elleni tiltakozásul. Bauer Sándor emléktábláját Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere és Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő koszorúzta meg.



 


 Bauer Sándor 1969. január 20-án a Nemzeti Múzeum kertjében benzinnel lelocsolta, majd meggyújtotta magát. Miközben teste lángra lobbant, nemzeti színű zászlókat lengetett. Körülötte több százan gyűltek össze, hogy segítsenek rajta, de így is súlyos sérüléseket szerzett. A jelenlévőknek azt mondta, tettét hazaszeretetből, az orosz megszállók elleni tiltakozásul követte el. Ahogy szüleinek szóló búcsúlevelében írta: „szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek.” A Honvéd Kórházba szállították, életét azonban nem tudták megmenteni, január 23-án, alig 17 esztendősen meghalt. 

 


 A sajtó öngyilkosságnak állította be tettét, indítékát elhallgatta, így segélykiáltása akkor még nem jutott el a magyar néphez. Az akkori rendszerre jellemző módon, a legnagyobb titokban, titkosrendőrök hada mellett helyezték végső nyugalomra. Bauer Sándor a legdrágábbat, fiatal életét áldozta fel, hogy felhívja a figyelmet az idegen megszálló hatalomra, az elnyomásra és a kommunista diktatúrára.  Emlékét a most megkoszorúzott dísztábla mellett Mátyás téri szobra és egy róla elnevezett utca őrzi Józsefvárosban. Az ifjú mártír a rákospalotai temetőben nyugszik.

 
 Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza