Palotanegyedi mindenes

Frisset, finomat a Gyulai Pál utcai piacról

2016. február 19.

Sokszor gondolkodunk arról, hogy mit, hol érdemes vásárolnunk. Nem utolsó szempont az sem, hogy mit enged meg a pénztárcánk egy hétvégi nagy bevásárlás során. A Palotanegyedben működő termelői piac szombat délelőttönként friss árut kínál, elérhető áron.

 A Gyulai Pál utcában minden szombat reggel közvetlenül a termelőktől vásárolhatunk. A gazdáktól vehetünk zöldséget, gyümölcsöt, füstölt húsárut, mézet, sajtkészítményeket, és sok minden mást is. Az árak mondhatni a megszokott kategóriába tartoznak, de ízben és frissességben mindenképpen érdemes előnyben részesíteni az itteni portékát.




 Kolesza József őstermelőként tevékenykedik, saját zöldség-gyümölcs portékáját árusítja a kis piacon. A 65 éves férfi szerint a közelben élő idősek, sőt a szomszédos kerület lakosai is nagyon kedvelik a Gyulai Pál utcai piacot. „Nagyon hálásak vagyunk az önkormányzatnak, és a polgármester úrnak, hogy lehetőséget biztosítanak számunkra árusítani” – tette hozzá a kereskedő.

 


 Takács Zsuzsanna saját készítésű süteményeket kínál. Az asszony a piac megnyitása óta minden szombaton jelen van, és várja a törzsvásárlóit. „A józsefvárosiak felhívnak a hétköznapokon, én pedig a felvett rendelést szombat reggel idehozom” – fűzte hozzá a termelő-kereskedő.

 


 Bárczi Mária a szomszéd kerületből jár a józsefvárosi kis piacra. „Eddig a Bosnyák térre jártam, de pár hete felfedeztem ezt a nagyszerű helyet. Minden friss, a zöldség és a gyümölcs ropogós, a szupermarketekben ilyet nem találni, a kiszolgálás pedig fantasztikus” – hangsúlyozta az idős asszony.
Egyelőre kevesen ismerik a kis piacot, de az elégedetten távozó vásárlók véleménye alapján, talán egyre többen fel fogják felkeresni a Gyulai Pál utcát.


 Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza