H13

Ingyenes képzés munkanélkülieknek a H13-ban

2015. augusztus 25.

Munkanélküliek saját lábra állását elősegítő kétnapos oktatásnak adott otthont a Horánszky utcai H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ. A képzésen résztvevőket szakértők segítették üzleti terveik kidolgozásában, amelyekkel akár 2 millió forintos támogatásra is pályázhattak.

 A józsefvárosi intézmény rendszeres partnere a programnak, amely az álláskeresők vállalkozóvá válását hivatott elősegíteni, így már nem először adott otthont augusztus 17-én és 19-én annak a kétnapos tréningnek, melyen a jelentkezőket szakértők segítik üzleti tervük kidolgozásában.

A Budapest Főváros Kormányhivatala által meghirdetett pályázatra olyan munkanélküliek jelentkezhetnek, akik önfoglalkoztatóként szeretnék folytatni pályájukat, saját vállalkozás beindítását tervezik. Ezen terveik megvalósítására a résztvevők akár 2 millió forintos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek egy megfelelően összeállított üzleti terv benyújtásával. Ehhez nyújtott segítséget a most lezajlott tréning, melynek díját a résztvevők pályázatát befogadó kerületi munkaügyi kirendeltség teljes egészében visszatéríti.

A gyakorlatorientált felkészítés betekintést adott a vállalkozásalapítás és működtetés lehetőségeibe és kockázataiba is, segítséget nyújtott a marketing és kommunikáció terén, megválaszolta az esetlegesen felmerülő kérdéseket, mindezt a résztvevők egyéni, speciális igényeihez alakítva.

A pályázat részleteiről a Kormányhivatal honlapján tájékozódhat.

  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza