Palotanegyedi mindenes

Kiállítás nyílt a 40 éves Süsü tiszteletére

1977 karácsonyán mutatta be először a Magyar Televízió a Süsü, a sárkány című televíziós bábjátékot. A 40. életévét taposó Süsü és barátai gyorsan belopták magukat a gyermekek és a gyermeklelkű felnőttek szívébe. A Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely rendhagyó kiállítással készült a jeles alkalomra. A tárlaton megtekinthetők az eredeti Süsü bábok és díszletek, kellékek, hangjátékok és videórészletek a nagysikerű bábjátékból.

„Ó ha rózsabimbó lehetnék…” szólt a kiállításon is a mindenkinek ismerős dallam. A kiállítás megidézi a forgatási helyszínt, a stúdiót. Eddig nem látott kellékek, werkfilmek, fotók, hangjátékok és videórészletek teszik teljessé az élményt.
 
 
Egyik alkalommal a rádióban valaki azt mondta, annyira szerelmes a királylányba, hogy amikor meglátja, mindig elájul, és egy kőre esik, mert ő annyira Süsü. Ekkor dőlt el, hogy a Süsü, a sárkány kalandjaiból tévés bábjátékot kell csinálni – osztotta meg a közönséggel a bábjáték születésének történetét Takács Vera. A Balázs Béla-díj dramaturg, rendező elmondta, hogy elkezdtek dolgozni a történeten, amelyet két szó jellemez igazán: a külcsíny és a belbecs.
 
 
Tehát a legfontosabb mondanivalója az, hogy ne ítélj a külső jegyekből, nézd meg, kinek milyenek az értékeit. Az első rész külső gyártásban készült, mert a televíziónak nem voltak meg a feltételei az elkészítéshez. A sikert követően a nyolc folytatás már saját gyártásban készült, sőt, a Magyar Televízió díszletgyártó üzemét olyan szintre fejlesztették, hogy más bábfilmekkel is ki tudták szolgálni a nézőket. A Süsü a kesztyűs bábfilmek csúcsa volt, amelyet ma is együtt néznek nagymamák és unokák is – méltatta a produkciót Takács Vera.
 
 
Herpai András muzeológus, a kiállítás kurátora köszöntőjében leszögezte: nem szerették volna kirakat mögé helyezni a bábokat, mert ez egy élő történet. „A mese pedig most a kiállítással folytatódik tovább” – összegezte.
 
 
A Pollack Mihály tér 8-10 szám alatt található Rádió és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen a tárlatot május 12-éig tekinthetik meg az érdeklődők.
 
Süsü, a sárkány
 
A híres egyfejű sárkány történetét Miroslav Nastosijevic szerb szerző rádiójátékából ismerte meg a Takács Vera. A televízióba 1977-től 1984-ig futott a bábfilmsorozat.
 
 
Az összesen 9 epizódból álló sorozat kesztyűs bábtechnikával készült, nemzetközileg is sikert aratott. A forgatókönyvet Csukás István írta, a Kemény Henrik és Pehartz Imre által mozgatott Süsü Bodrogi Gyula hangján szólalt meg. 

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság
Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza