Palotanegyedi mindenes

Kinyílt a pesti Nagykörút a hétvégén

2016. április 18.

Az idei évben rendhagyó módon, a több városrészen áthaladó pesti Nagykörút múltját idézte fel a Budapest100 április 16-án és 17-én.

 A 120 éves, több városrészen áthaladó útvonal mentén számos kulturális, történelmi, építészeti és várostörténeti emlék található. Az épületek koroktól függetlenül csatlakoztak a rendezvényhez, így a hétvégén mintegy hatvan épület és számos üzlet nyitotta meg kapuit, a legtöbb ezek közül – összesen 22 – Józsefvárosban található. 




Az érdeklődők bejárhatták többek között a Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola épületét, ahol az iskola diákjainak munkáiból tekinthettek meg kiállítást, a József körút 41. pedig musical előadással és meseszínházzal készült a rendhagyó hétvégi napra.

 


A házak története kapcsán számos érdekességgel találkozhattak a résztvevők: a József körút 62. és 64. szám alatt álló házakat az a Pecz Samu tervezte, aki például a budai Szilágyi Dezső téri református templomot, a Vámház körúti Vásárcsarnokot, vagy a Magyar Országos Levéltárat is megálmodta.

 

 
Az irodalmi múltat is felidézték a szervezők, hiszen a József körút 44-ben működött korábban az első magyar humorisztikus lap, az Üstökös, amelyet egykor Jókai Mór szerkesztett. A Hotel Nemzeti Budapest – volt Rémi szálló – falai között óránként indítottak épülettörténeti sétákat, ahol a Rémi család egyik leszármazottja mesélt érdekességeket a látogatóknak.

 


Az urbanisztikai sorozaton háztörténeti sétákat, kiállításokat, irodalmi klubokat, gyerekprogramokat és beszélgetéseket szerveztek a körút teljes hosszán, de volt olyan ház, ahol filmeket vetítettek, vagy pikniket is tartottak. Az egész hétvégére jellemzőek voltak a kis házi koncertek, verses programok, játékok, vetélkedők, a nyitott szakmai beszélgetések pedig a jövőről szóltak: egyebek mellett arról, hogy mit javasolnak az urbanisták, szociológusok, közlekedési szakemberek, tájépítészek, civil városvédők a Nagykörút megújítására.

 

 
Rendhagyó tematika

 
A Budapest100 sorozat minden évben az építésük, alapkőletételük, avatásuk századik évfordulóját ünneplő házakat köszönti. Ebben az évben az 1916-os házak kerültek volna sorra, ám mivel ez az első világháború éveire esik, idén más tematikát választottak a szervezők: a Nagykörút történelmét dolgozták fel.

 

 
Az önkéntes kutatók a Boráros tértől a Jászai Mari térig húzódó szakasz épületeiről levéltárakban gyűjtöttek anyagokat, amelyeket korabeli és mai fotókkal együtt mutattak be a különböző helyszíneken, az épületek képviselőivel közösen szervezett programokon.
 
 


A sorozatot 2014-ben az Önkéntes Központ Alapítvány szakmai zsűrije az Év önkéntes programjává választotta, 2013-ben a Guardian a kontinens legérdekesebb programjai közé sorolta, és a hamburgi Élő Város Alapítvány (Lebendige Stadt Stiftung) által A legszebb városi ünnep című pályázat egyik díjazottja lett.
 

« vissza