Kerületi hírek

Kocsis Máté: Cél a nagyobb rend és nyugalom Józsefvárosban

2017. június 8.

Józsefváros önkormányzata elkötelezett a közrend és a közbiztonság javításáért – jelentette ki Kocsis Máté polgármester a június 7-én tartott sajtótájékoztatóján. Ennek újabb lépéseként Józsefváros képviselő-testülete a csütörtöki ülésén a közösségi együttélés további szabályozásáról dönt. A rendelettervezet a 11 ezer józsefvárosi részvételével tartott konzultáció eredményein alapul: a lakosság szigorítást vár az önkormányzattól az üzletek és vendéglátóhelyek nyitvatartása, a közösségi együttélés szabályai és a lakóházak rendjét érintő kérdésekben.

„Az elmúlt években az állami szervekkel közösen 4 milliárd forintot fordítottak a közbiztonság javítására Józsefvárosban” – jelentette ki Kocsis Máté a Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, ebbe beletartozik az országban működő egyik legnagyobb térfigyelő kamerarendszer, a polgárőrség újjászervezése, a közterület-felügyelet bővítése, a rendőrség támogatása. A polgármester kiemelte: ennek köszönhetően a tavalyi évben 35%-kal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma.
 
11 ezer lakos véleménye alapján alkottak rendeletcsomagot
 
Mint azt Kocsis Máté elmondta, a bűncselekmények visszaszorításán túl azokkal a kérdésekkel is foglalkozni kell, amelyek a lakosságot a mindennapokban bosszantják, zavarják. Ennek a feltérképezésére az idei év elején kerületi konzultációt indítottak, amit 11 ezer ember küldött vissza, majd ezt követően széles körben folytattak egyeztetéseket mások mellett civil szervezetekkel, vendéglátósokkal és rendvédelmi szervekkel. A polgármester tájékoztatása szerint a válaszadók három ügycsoportban mondták el a véleményüket: az üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitvatartása, közterületek rendje és a lakóházak, lakóközösségek életét érintő zavaró ügyek. „Az első kettőben az önkormányzatnak hatékonyabb fellépést kell mutatnia, a lakóházaknak pedig segíthet a lakóközösség által elfogadott házirendje betartatásában” – hangsúlyozta. A polgármester elmondása szerint a szankcióknál a fokozatosság elvét fogják érvényesíteni, azaz többször figyelmeztetik a rendeletet megszegőket, ezt követően pedig a legalacsonyabb kiszabható bírságot alkalmazzák.
 
 
Az éjszakai nyitvatartás szabályozása
 
„A cél az volt, hogy Józsefvárosban nagyobb rend és nyugalom legyen” – emelte ki Kocsis Máté, majd hozzátette: az éjszakai nyitvatartás ügyében a konzultációban részt vevők 70 százaléka szigorítást vár. „Az önkormányzatnak nem az a szándéka, hogy a kerületben tisztességesen működő vállalkozásokat ellehetetlenítse, ezért a szabályozás arra irányul, hogy az üzleteknek és vendéglátóhelyeknek éjszaka úgy kell működniük, hogy azzal a lakóközösséget ne zavarják. Ez együttműködést igényel” – jegyezte meg. A szabály szerint este 10 és reggel 6 között abban az esetben lehetnek nyitva a vállalkozások, ha a közvetlen lakókörnyezet ehhez hozzájárul, a rendeletnek visszamenőleg nincs hatálya. A polgármester azzal magyarázta a szabályozási igényt, hogy az éjszaka is nyitvatartó, szeszes italt áruló boltok nem tudnak ülőhelyet és mosdót biztosítani, így az élet az utcán zajlik. „Az üzleteknek gondoskodni kell az előttük lévő járdaszakasz tisztán tartásáról és jégmentesítéséről is, valamint hulladékgyűjtőket kell elhelyezniük a bejáratuk környékén” – tette hozzá.
 
Közös érdek megóvni a felújított köztereket
 
„Józsefváros jelentős fejlődésen ment át az elmúlt években a közterületeket illetően is, ez közös sikerünk, a feladatunk pedig az, hogy meg is óvjuk ezeket” – mondta Kocsis Máté. A legszínesebb válaszokat a közterületek rendjével kapcsolatban adták a konzultációban résztvevők. Sokan említették, hogy a szökőkutakban nem egyszer mosnak, állatot fürdetnek vagy mosakodnak. „Ez nemcsak esztétikai probléma, hanem fertőzésveszélyes is, hiszen a víz minőségét nehéz így garantálni” - magyarázta.
 
Számos válasz érkezett arról, hogy a parkokban póráz nélkül sétáltatnak kutyákat, ami riadalmat okoz a kisgyermekes családok körében. „Megértve azt, hogy a kutya fontos társa az embernek arra gondoltunk, hogy az esti és a reggeli órákban lehetne póráz nélkül kutyát sétáltatni, amikor kisgyermekek nincsenek kint a parkokban” – tette hozzá. Kocsis Máté szólt arról is, hogy noha gyakran ismeretlenek azok, akik illegális hirdetményeket helyeznek el vagy falfirkákat festenek, ebben a témában is fel kell állítani szabályt.
 
A játszótéri eszközök használatával kapcsolatban a polgármester azt mondta: egyrészt azokat nem 70-80 kilós emberekre szabványosították, másrészt tipikus jelenség, hogy a középiskolások elfoglalják ezeket a helyeket, kiszorítva a gyermekeket. „A szabályozás a kicsik és szüleik érdekeit tartja szem előtt, hogy tiszta, csikkmentes játszótéren tölthessék idejüket” - jegyezte meg. „Megvan Józsefvárosban minden korosztálynak az a parkfelülete, ahol megtalálhatja a saját pihenését, kikapcsolódását” – összegezte.   
 


Kérésre az önkormányzat segít betartatni a lakóházak házirendjét
 
A lakóházak rendje kapcsán Kocsis Máté azt mondta, hogy három csoportba sorolhatók a vitás esetek: ezek köthetők az állattartáshoz, a zajos tevékenységekhez, és a közös területek használatához. A lakóközösségek maguk határozzák meg a házirendjüket, az önkormányzat pedig segíthet ennek betartatásában, amennyiben a lakóház ezt kéri. Arra a felvetésre, miszerint a lakóknak fel kellene tüntetniük az ajtajukon a lakás számát, azt felelte: nem ördögtől való kérés, azt szolgálja, hogy a postás, a mentő vagy a hatóságok gond nélkül megtalálják, akit keresnek. A polgármester azt is hozzátette, hogy a csütörtöki ülésen a rendelet még több ponton módosulhat.

« vissza