Megemlékezés

Kocsis Máté: Megtanulhattuk, a haza minden előtt

A Horváth Mihály téren szerda este tartotta meg Józsefváros önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségét. Kocsis Máté beszédében kiemelte: 1848 március idusán olyasvalami történt, ami ma is szilárd alapot nyújt számunkra. „Megtanulhattuk, hogy nemzetünk egységes akarata európai léptékű változásokat okozhat. Megtanulhattuk, hogy a haza minden előtt. Nem kell tehát újat kitalálnunk: hazaszeretet, bátorság és egység, ez az, amire most is szükségünk van” – jelentette ki Józsefváros polgármestere.

 A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Fúvós zenekara mintegy félórás koncertjével kezdődött az ünnepség, amelyre érkező családok, idősek és fiatalok – többen zászlóval jöttek – szinte teljesen megtöltötték a Horváth Mihály teret.
 
 
„Éppen 170 évvel ezelőtt, 1848. március 14-én, a forradalom előestéjén ezekben az órákban mondta ki a magyar ifjúság, hogy elég volt. Elég volt a nagyhatalmi diktátumokból, elég volt az önrendelkezés megcsonkításából. Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál olyan Magyarországról álmodtak, amely nem idegen hatalmaknak alárendelve létezik, hanem független és önálló döntéseket hozhat. Arra vágytak, hogy sorsukról, jövőjükről ne mások döntsenek, hanem saját maguk, a magyarok” – kezdte beszédét Kocsis Máté.
 
 
A polgármester kiemelte: a fiatalok mellükön háromszínű kokárdát viselve elindultak a kávéházhoz, majd az egyetem és a múzeum felé. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt, Jókai kiáltványt olvasott fel, a pestiek pedig egyre többen követték őket. „A népből nemzet, az országból egyhamar haza lett. A szívek reménnyel és boldogsággal teltek meg. A magával ragadó események hatására visszatért a hit és felerősödött a hazaszeretet” – idézte fel beszédében a korabeli hangulatot Kocsis Máté. „Bátran mondhatom, sokan vagyunk, akik ma sem érzünk másképp. Akik szeretjük a hazánkat, akik ragaszkodunk az önrendelkezésünkhöz, akikben a nagyhatalmak diktátumai rossz érzéseket ébresztenek. Ilyenek vagyunk mi magyarok: régóta tudja ezt rólunk a világ” – emelte ki.
 
Hazaszeretet, bátorság és egység
 
A polgármester szerint ma is vitás, viharos időket élünk, most is olyan dolgok történnek, amelyek akár pár éve még elképzelhetetlenek voltak. „Ki gondolta volna például, hogy a XXI. században, egy erős európai és egy erős katonai szövetség tagjaként létkérdésünk lesz határvédelem? Hogyan lehet az vita tárgya, hogy Magyarország magyar ország kíván maradni? Miért elvárható, sőt, lassan kötelező, hogy kultúránkat, vallásunkat, biztonságunkat, gyermekeink jövőjét ismeretlen, következésképpen kockázatos útra, egy másik világba tereljük?” – sorolta a kérdéseket Kocsis Máté.
 
 
Mint Józsefváros polgármestere elmondta, 1848 március idusán olyasvalami történt, ami egészen máig – sőt, a jövőben is – szilárd alapot nyújt számunkra. „Megtanulhattuk, hogy nemzetünk egységes akarata európai léptékű változásokat okozhat. Megtanulhattuk, hogy a haza minden előtt. Nem kell tehát újat kitalálnunk: hazaszeretet, bátorság és egység, ez az, amire most is szükségünk van. A szabadság és a függetlenség ünnepe van most. Örüljünk, hogy ezer év megpróbáltatásai után is ez a nemzet él. Magyarnak lenni sosem volt könnyű, de mindig jó volt. Ez az érzés adott hitet és erőt számunkra, és most is ez ad. Nincs jogunk megfosztani a gyermekeinket attól, hogy a jövőben nekik is ez adjon. Ezer év után nem lehetünk mi azok, akik ezt feladják. Ezt üzeni ma 1848” – zárta beszédét a polgármester.
 
Látványos előadás
 
Az ünnepi beszédet követően az Áldassék a neved forradalom című ünnepi, látványos műsort tekinthették meg a jelenlévők a Turay Ida Színház és a Csepel Táncegyüttes művészeinek előadásában, Koltay Gábor rendezésében.
 
 
Az ünnepség végén Józsefváros önkormányzata nevében Kocsis Máté polgármester, Sántha Péterné és Sára Botond alpolgármester, majd társadalmi és civilszervezetek helyezték el az emlékezés koszorúját, a tisztelet virágszálait az 1848-as emlékműnél.
 

Fotó: Ványi Ákos
Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza