Újjáépülő Palotanegyed

Közösen a Palotanegyedért – fókuszban a köztisztaság, a parkolás és az Airbnb

Közös együttgondolkodásra invitálták a palotanegyedi lakosokat Szilágyi Demeter és Egry Attila önkormányzati képviselők csütörtök este, ahol felidézték az elmúlt évek fejlesztéseit és vázolták elképzeléseiket a jövőre nézve, többek között a köztisztaság, a parkolás és a rövid távú lakáskiadás problémáit is érintve. A rendezvényen nem csupán a környéken lakók, hanem a Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagjai is részt vettek.

A kötetlen fórumot Egry Attila nyitotta meg, aki emlékeztetett arra, hogy 2010 óra rengeteg, a városrész életét pozitívan befolyásoló elképzelést sikerült közösen, a helyi lakosokkal és civil szervezetekkel együtt megoldani. Mint mondta, a számos elért eredmény ellenére sem lehet megpihenni, hiszen mindig van hova előre lépni, és ahogy korábban, úgy most is hosszú távú, több éves tervekben érdemes gondolkodni.


Egry Attila alpolgármester, önkormányzati képviselő

Szilágyi Demeter hangsúlyozta, hogy a következő éveket tekintve érdemes azt a koncepciót és fejlődési ívet követni, amelyet az elmúlt években elkezdett a Józsefvárosi Önkormányzat. A kerület egészét érintő társasházi pályázat és a köztisztaság további javulását elősegítő intézkedések mellett, kiemelte azokat a lehetőségeket, amelyek dedikáltan a Palotanegyed fejlesztését célozzák, legyen szó akár az épített környezetről, akár a közösségépítésről.

Az évek óta szisztematikusan végrehajtott utcafelújításokkal kapcsolatban elmondta, hogy a hétfőn kezdődő Bródy Sándor és a hamarosan sorra kerülő Rökk Szilárd és Szentkirályi utcák rekonstrukcióját követően szeretnék megvizsgálni a Trefort, Puskin, Stáhly és Vas utcák útburkolati javításának lehetőségét is.

Mint minden kerületben, így Józsefvárosban is kardinális kérdés a parkolás, amellyel kapcsolatban Szilágyi Demeter elmondta, hogy bár sikerült radikálisan csökkenteni a városrész átmenő forgalmát az elmúlt években, azonban még inkább előnyben kell részesíteni a helyi lakosokat, akár a többiek behajtásának korlátozásával. Továbbá dolgoznak annak megoldásán, hogy az utcafelújítások alatt is biztosítsanak a lakóknak parkolóhelyet.

A képviselő kitért a Krúdy Gyula utca - Lőrinc pap tér - Mikszáth Kálmán tér tengely megújítására is, amely egységes, világos burkolattal számol a környéken, valamint tovább erősítenék a Mikszáth és Lőrinc pap tereken a közösségi tér érzését, előbbi esetében vízjátékot és szélesebb közlekedő részt is kialakítanának, utóbbit pedig jobban összekapcsolnák a templom előtti járdaszakasszal.

Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő

A rekonstrukció a tervek szerint az egységes utcaképen túl újabb fák ültetését és okoseszközök, interaktív információs felületeket kihelyezését is magában foglalja. A növényekről szólva arról is beszámolt, hogy a Blaha Lujza térrel együtt megújul és egyirányúvá válik a Somogyi Béla utca, amely a fejlesztésnek köszönhetően egy újabb fasort is kap majd. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az utcarekonstrukciók során mindenhol érvényesíteni szeretnék a több fa elvét.

A rendezvényen Egry Attila és Szilágyi Demeter is hangsúlyozta, hogy továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a Palotanegyed egy családias, kulturált környék maradjon és a jövőben sem engednek teret annak, hogy „bulinegyed” váljon a városrészből. Ennek szerves része természetesen az is, hogy a közösségi együttélés szabályait a „falakon belül” is betartsák, azonban a határozott rendeletek ellenére még mindig probléma a Palotanegyedben a tulajdonosok részéről a rövid távú lakáskiadás szabályait „lazán” értelmező hozzáállás. A képviselők ígéretet tettek, hogy megoldást találnak arra, hogy ilyen tevékenységet csak szigorú keretek között, a házban lakók nyugalmát nem zavarva végezhessenek a jövőben.

Egy családbarát kerület a gyermekek kikapcsolódását is biztosítja, amelynek kapcsán emlékeztettek, hogy még az idei évben elkészül az új Múzeumkerti játszótér, továbbá a Gutenberg téren is kibővítik a jelenlegit.

Az idősklubbal kapcsolatban elmondták, hogy elsősorban a klub jelleget szeretnék erősíteni, amely olyan közösségi tereket és programokat foglal magában, ahol az idősebbek akár az unokáikkal közösen is eltölthetik az idejüket tartalmas programok közepette.

Egry Attila a nagyvárosokban szintén kardinálisnak tekinthető köztisztaság kérdését illetően hangsúlyozta, hogy az önkormányzat új gépekkel és megerősített állománnyal dolgozik a kerületben. A főváros kezelésében lévő területekkel kapcsolatba kitért arra is, hogy Sára Botond polgármester a napokban egyezetett a Fővárosi Közterület-fenntartó vezérigazgatójával többek között a Rákóczi utca, József körút, Baross utca kiemelt figyelemmel történő takarításáról és locsolásáról.

Fotó: Baranyai Attila

« vissza