Kultúra

Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján

2018. június 5.

Június 4-e a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója. E napon – a Nemzeti Összetartozás Napján – arra emlékezünk, hogy bár 98 évvel ezelőtt országunkat szétszabdalták, a magyar nemzet egységes, a határok nem választhatják szét. Józsefváros a Szabó Ervin téren, a Magyar Igazság Kútjánál tartotta ünnepélyes megemlékezését, amelynek vendége Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, kerületünk díszpolgára volt, beszédet mondott Sára Botond alpolgármester és műsort adott a Magyar Örökség-díjas Kodály Zoltán Férfikar.

 A Himnusz eléneklésével vette kezdetét az idei megemlékezés, amelyen számos kerületi lakos mellett Sántha Péterné és Egry Attila alpolgármesterek, valamint a képviselő-testület tagjai is részt vettek.
Sára Botond beszédében rámutatott: az 1920. június 4-én köttetett trianoni békeszerződés – amely határozatai szerint Magyarország területe az egyharmadára zsugorodott, természeti kincseinek nagy része az utódállamokhoz került, és ami a legfontosabb: több mint hárommillió magyar került az átrajzolt országhatárokon túlra – máig feldolgozhatatlan traumát okozott a nemzetnek. „Mégis azt mondom, mindennek ellenére ünnepnap is a mai. Ünnepe annak, hogy ilyen súlyos tragédiák közepette a magyar nemzet egy és egységes tudott maradni.

 


Fontos, hogy a mai nap – a 98 évvel ezelőtti tragédiára való emlékezésen túl – olyan új tartalommal teljen meg, amelyből tudunk erőt meríthetünk a jövőben is” – mondta az alpolgármester, idézve a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről nyolc évvel ezelőtt született törvényt, mely szerint „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság”. Sára Botond szavait Kossuth Lajos gondolataival zárta: „Veszve csak azon nemzet lehet, a mely lemondott önmagáról”, hozzátéve, a magyarok felismerték, hogy csak magukra és egymásra számíthatnak. Felismerték, hogy nemzet nélkül nincs haza, az ország védelme és a külhoni magyarság nélkül pedig nincs nemzet.

 


Wittner Mária, kerületünk díszpolgára elmondta: Magyarország, és benne Józsefváros építkezik és a jövőbe tekint, ám nem szabad elfelednünk a múltunkat és azt az örökséget, amely ez idáig megőrizte a nemzetet.

 


„Életfánk ágai átölelik az egész Kárpát-medencét” – hangsúlyozta, felidézve a 2004. december 5-i, a kettős állampolgárságról megtartott népszavazást, amikor magyar politikusok saját nemzettársaik ellen kampányoltak, olyan pofont adva ezzel a határon túli magyarságnak, amelyet azok azóta sem hevertek ki. „A hitüket vették el akkor” – fogalmazott Wittner Mária, hozzáfűzve, a 2010-es Nemzeti Összetartozás törvénye talán segít feledtetni ezt a traumát.

 


A beszédeket követően a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Kodály Zoltán Férfikar adta elő műsorát Pálinkás Péter karnagy vezényletével, majd a megemlékezők mécsesek gyújtottak a Magyar Igazság Kútjánál.

 


Lord Rothermere brit sajtómágnás 1927. június 21-én jelentette meg híres cikkét az angol Daily Mailben Magyarország helye a Nap alatt címmel, amelyben felhívta a figyelmet az igazságtalan trianoni békediktátum következményeire. A hálás magyar társadalom 1929-ben díszkutat állított jóakarójának.

 
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
 

« vissza