H13

Párbeszéd az önkormányzat és a helyi vállalkozások között

2015. szeptember 30.

Rövid nyári szünet után szeptember 29-én tartotta meg szezonnyitó rendezvényét a Józsefvárosi Üzleti Klub.

 A H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban Marjay Gyula, a VOSZ Közép-Magyarországi Regionális szervezetének elnöke és Szász Mátyás marketinginnovátor tartott előadást a városrész vállalkozóinak. A Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében Egry Attila alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy bár vége a nyárnak, azonban az elmúlt hónapokban is folyt a kerület óvodáinak és bölcsődéinek felújítása, melyre az önkormányzat idén több mint 500 millió forintot költött.

 Havonta egy alkalommal, minden hónap utolsó keddjén összeülnek a józsefvárosi vállalkozók a Horánszky utcában, hogy elismert szakemberek tolmácsolásában ismerkedhessenek meg a piaci trendekkel, vállalkozásfejlesztési technikákkal, pályázati lehetőségekkel. Az előadássorozat az információszerzésen kívül kitűnő lehetőséget teremt kapcsolatépítésre, emellett pedig az önkormányzat és helyi vállalkozók közötti folyamatos párbeszédet is szolgálja.
 
 


 A rendezvényen a Józsefvárosi Önkormányzatot immár hagyományosan képviselő Egry Attila alpolgármester köszöntőjében elmondta: bár túl vagyunk a nyáron, az elmúlt időszak a legkevésbé sem nevezhető uborkaszezonnak. Rámutatott, hogy az elmúlt hónapokban több mint 500 millió forintnyi önkormányzati forrásból újultak meg a kerület óvodái és bölcsődéi. Az elmúlt évek legnagyobb szabású társasház-megújítási programja is elindult, amelynek keretében 500 millió forintnyi támogatást oszt szét az önkormányzat a bér- és társasházak között. Mivel a pályázati konstrukció szerint a kifizetett támogatáshoz önrészt kell a lakóközösségeknek felmutatni, így ez összességében azt jelenti, hogy a közeljövőben mintegy 1 milliárd forintnyi összegből újulnak meg a társasházak. Ez jelentősen növeli a józsefvárosi ingatlanállomány értékét és ezáltal kerületünk még vonzóbbá válik a vállalkozók számára is.

 Ezt követően Marjay Gyula, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-Magyarországi Regionális Szervezetének elnöke „Hová költözhet praktikusan egy vállalkozás?” című előadásában reflektált Egry Attila beszédére: elmondta, hogy a felújított, rehabilitált városrészekben rendre megjelennek az új vállalkozások, és kitért a tematikus utcák általános sikerére is.

 

 

 Az előadássorozatot Szász Mátyás marketinginnovátor zárta, aki a munkatársaival közösen kidolgozott Új Vállalkozói Modellt mutatta be, megosztva a hallgatósággal azt a stratégiát, amellyel egy vállalkozás sikerre vihető.


   Forrás: jozsefvaros.hu
 
 

« vissza