Palotanegyedi mindenes

Régi pompájában ragyog a Mikszáth tér egy újabb homlokzata

2016. december 15.

A Mikszáth tér évről évre egyre szebb külsővel fogadja a járókelőket, legutóbb a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár homlokzatának felújítása fejeződött be. A december 13-ai átadóünnepségen Szilágyi Demeter, a környék önkormányzati képviselője is részt vett.

Szilágyi Demeter lapunknak elmondta: nagyon örül a fejlesztésnek, a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának homlokzata a Mikszáth tér egy újabb színfoltja lett. „Az önkormányzat alapvetően a lakóházak felújításában vállal nagy szerepet és a lakóközösségek támogatásával segíti a környék megújulását. Az intézményeknek pedig ott segítünk, ahol tudunk, például a pályázatok felkutatásával” – emelte ki az önkormányzati képviselő. 

A jövőbeni tervekről Szilágyi Demeter azt mondta: az önkormányzat folytatni kívánja az Európa Belvárosa Programot is, amelynek harmadik ütemére pályázatot nyújtott be a fővároshoz. Sikeres pályázat esetén az elnyert összeget újabb lakóházak és közterületek felújítására szeretné fordítani a kerület annak érdekében, hogy a Palotanegyed – a lakók és az ide járó egyetemisták örömére – tovább szépüljön.

Az ünnepi átadáson Dr. Szél Ágoston rektor kiemelte: egy egyetem életében a könyvtár meghatározó hely. A hallgatók a megfelelő háttér nélkül nehezen tudnák tisztességesen elvégezni a kutatási feladataikat, éppen ezért nagy öröm, hogy meg tudott újulni az épület. Szluka Péter, a könyvtár igazgatója visszatekintett az előzményekre. Mint mondta: a könyvtár 2008-ban költözött a Mikszáth téri épületbe, amely azt megelőzően a fogorvosi karé volt.

Bevezették a 24 órás nyitvatartást, amely a hazai egyetemi könyvtárak között egyedülálló szolgáltatás. Az évek során azonban a málló vakolat miatt balesetmentesítésre volt szükség a laza részek leverésével. A megújításra ezt követően adódott lehetőség. „A Mikszáth tér és a Palotanegyed fejlődése egy újabb érv volt amellett, hogy sikeresen pályázzunk” – emelte ki az igazgató. Majd hozzátette: a kivitelezés úgy valósult meg, hogy a könyvtár a felújítás alatt végig nyitva tudott maradni.

A 11,8 millió forintos beruházást a Fővárosi Önkormányzat 8,5 millió forinttal támogatta, a fennmaradó összeget az intézmény biztosította. 

Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza