Fejlesztés

Strand- és gyógyfürdő épülhet Józsefvárosban

Strand és gyógyfürdő épülhet a kerületben, a volt Józsefvárosi pályaudvar területén. A koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas. A fürdő létesítésére vonatkozó terveket csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros országgyűlési képviselője, volt józsefvárosi polgármester, Sára Botond alpolgármester és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója. Kocsis Máté hangsúlyozta: a strand a volt pályaudvar területén létrejövő szabadidő-, sport- és kulturális központ egyik része lesz. Fürdő az 1980-as évek vége óta nem épült Budapesten.

Kocsis Máté elmondta: amikor tíz éve nekikezdtek Józsefváros újjáépítésének, egy leromlott állapotú, rossz helyzetben lévő kerületet vettek át és a legfontosabb feladatok elvégzésével kezdték a városrehabilitációt. Ezek közül kiemelte a közbiztonság javítását céltó intézkedéseket, amiben jelentős sikereket értek el a rendőrséggel közösen. A Józsefváros Újjáépül program kapcsán elmondta, hogy az három pilléren állt: a közintézmények (óvodák, iskolák, egészségügyi, kulturális intézmények) felújítása után kezdődött a közterületek megújítása – 2013 és 2015 között a kerület csaknem valamennyi tere megújult – majd a harmadik elemként a lakóházak rendbetételét határozták meg. Már évente több mint egymilliárd forintot biztosít a kerület vezetése a társasházak korszerűsítésére. Hozzátette: a felmérések szerint józsefvárosi lakosok 70-80 százaléka szeret itt élni.




Teljesen megújul a volt pályaudvar területe


A beruházással kapcsolatban kiemelte: létrejön a kerületben egy olyan szabadidős, sport- és kulturális központ az egykori Józsefvárosi pályaudvar területén, amelynek egyik része lesz a strand. Mint mondta, a belső-pesti kerületeket tekintve (V., VI., VII., VIII. és részben a IX. kerület) nincs elérhető közelségben strand a pesti oldalon, éppen ezért az egész főváros szempontjából értékes és turisztikailag vonzó lesz a beruházás. Az előzményekkel kapcsolatban felidézte, hogy 2013-ban döntött a kerület vezetése a területen működő rossz hírű piac bezárásáról. Ennek következtében elindulhat a volt pályaudvar teljes területének fejlesztése: a Magyar Kézilabda Szövetség kézilabdacsarnokot, fedett strandkézilabda-pályákat tervez a területre, emellett itt valósul meg a Maccabi Játékoknak is otthont adó sportlétesítmény-fejlesztés, ami később az MTK utánpótlás-sporttelepe is lesz, és ide tervezik a józsefvárosi strandot is. „Egységes szerkezetben kultúra, sport és szabadidő-kikapcsolódásra alkalmas terület jön létre Budapest közepén” – hangoztatta Kocsis Máté józsefvárosi országgyűlési képviselő.




Kocsis Máté megköszönte Sára Botond alpolgármester munkáját és elmondta: bízik abban, hogy olyan polgármestert választanak a józsefvárosiak a július 8-ai időközi polgármester-választáson, folytatja a 10 éve megkezdett kerület-újjáépítési programot, figyel a közbiztonságra és ezekben a fejlesztésekben gondolkodik. „Sára Botond ilyen ember" - mondta.


Új közösségi tér a budapestieknek


Sára Botond a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a volt Józsefvárosi pályaudvar területén 13 éve megszüntettek minden funkciót, jelenleg egy elhanyagolt, kihasználatlan, barnamezős terület, ugyanakkor kiváló adottságokkal rendelkezik. Kiemelte a jó közlekedési kapcsolatot és közelségét a Belvároshoz. Mint fogalmazott, Kocsis Máté országgyűlési képviselővel, korábbi polgármesterrel régóta tervezték, hogyan lehetne hasznosítani a területet a józsefvárosiak számára, egyúttal integrálni Budapest életébe. Azért választották ezt a funkciót, mert az előzetes szakmai vizsgálatok szerint a terület alkalmas erre, illetve egy felmérés szerint a józsefvárosi lakosok is szívesen igénybe vennének egy ilyen lehetőséget.




„Egy olyan zöldesített közösségi tér jöhet létre, amely a kerületi családoknak, időseknek, fiataloknak hasznos szabadidős tevekénységet biztosít, nem beszélve a gyógyvíz egészségre is vonatkozó pozitív hatásairól” – szögezte le Sára Botond. Végezetül megköszönte Kocsis Máté országgyűlési képviselőnek, hogy támogatja a projektet, és elősegíti a beruházást létrejöttét, valamint köszönetet mondott a szakmai segítségért Szőke Lászlónak és a BGYH-nak.




Tízmedencés fürdő


A fürdő létesítésével kapcsolatos szakmai álláspontot Szőke László ismertette. A BGYH vezérigazgatója elmondta, 2013-ban állapodott meg a főváros vezetése és a BGYH abban, hogy egy nagyléptékű fürdőfejlesztést valósítanak meg Budapesten: ennek keretében történt meg a Rudas, a Dandár, a Paskál és a Palatinus fürdő fejlesztése, illetve folyamatban van a Csillaghegyi fürdő felújítása. Ebbe a koncepcióba illeszkedne bele az új józsefvárosi strandfürdő kialakítása.




A közelmúltban készült egy hévízbeszerzési szakvélemény a józsefvárosi területen napi 720 köbméter vízkivétel esetére. E szerint, 1300-1400 méter mélységben 70-72 fokos hőmérsékletű víz található, ennek összetétele pedig gyakorlatilag megegyezik a Széchenyi és a Paskál fürdő alatt lévő vízzel.




Szőke László kifejtette: közel 3 hektáros területen egy gyűrű formájú fürdőt és épületet álmodtak meg a koncepciótervek készítői, középen egy nyitott udvarral.




A létesítményben helyet kapna egy gyógyászati részleg, egy egész évben működő élményfürdő – kinti és benti medencékkel –, gyermekrészleg, szaunák, gőzkamrák, nyári strandrész, illetve a szükséges kiszolgáló helyiségek, összesen 5800 m2 épület épülne meg körülbelül 10 medencével.




A fürdő befogadóképességét 450 fősre tervezik, 200 állásos gépkocsi- és 200 állásos kerékpárparkolóval. Szőke László kiemelte: 1980-as évek vége óta nem épült új fürdő vagy strand Budapesten.


Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

« vissza