Biztonság

Szakmai elismerés a VIII. kerületi rendőrkapitányságnak

2017. június 28.

A kábítószer ellen folytatott harc elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet adományoztak mások mellett a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságának június 26-án, A kábítószer-ellenes világnapon az Emberi Erőforrás Minisztériuma Tükörtermében. Az oklevelet Molnár Gábor alezredes, Józsefváros rendőrkapitánya vette át Czibere Károlytól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárától.

 Czibere Károly beszédében elmondta, az elmúlt évek drogellenes intézkedéseinek köszönhetően a négy éve elfogadott Nemzeti Drogellenes Stratégia eredményei már látszódnak. Az államtitkár hozzátette: a legújabb jelentések szerint a középiskolások körében 30 százalékkal csökkent a szerhasználat. A stratégia eredményeként jelentősen javult az ellátórendszer hozzáférése, új ellátástípusok jelentek meg, hiánypótló ellátási elemek kerültek kialakításra. Az ellátórendszer több pontján történtek fejlesztések, valamint bővültek a támogatási keretösszegek és új pályázatokat hirdettek meg. A 2018-as költségvetési törvényben 167 millió forintos többletforrást szán a kormány kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatokra, így összesen közel 520 millió forint áll rendelkezésre a prevenciós programokra. Továbbá csaknem kétmilliárd forint jut a gyermekotthonban élő fiatalok droghasználatának megelőzésére, visszaszorítására a Legyen más a szenvedélyed! uniós projekt által.
 
A megelőzés mellett nagy hangsúlyt kapott 2013 óta a büntetőjogi fellépés is, szigorodtak a kábítószerrel összefüggő cselekmények büntetési tételei, valamint gyorsabban „frissül” a dizájnerdrogok és a pszichoaktív szerek tiltólistája.
 

A józsefvárosi rendőrség színvonalasan végzi munkáját
 
Czibere Károly Balog Zoltán miniszter megbízásából tizenkét Miniszteri elismerő oklevelet, valamint két Elige Vitam-díjat (Válaszd az életet) adott át. Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott mások mellett a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága, amely szakmai munkáját színvonalasan végzi, eredményes működése szempontjából kiemelkedő szakmai feladatok végrehajtásában jelentős érdemeket szerzett. Az oklevelet Molnár Gábor józsefvárosi rendőrkapitány vette át. Elige Vitam-díjlal ismerték el Gottl Egonnét, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal együttműködő Emberbarát Alapítvány munkatársát és Bánhegyi Péter rendőr alezredest.
 
Kábítószer-ellenes világnap
 
Az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlése 1988-ban nyilvánította június 26-át kábítószer-ellenes világnappá. Az idei világnap üzenete: „Fejlődjünk – az életben, a közösségeinkben, személyiségünkben – kábítószerek nélkül”.

« vissza