Palotanegyedi mindenes

Új arcukat mutatták a palotanegyedi terek két napon át

2018. május 7.

Évről évre változatos programokkal készül a Budapest100 csapata, együttműködve a helyi lakókkal, civil szervezetekkel, hogy közösen mutassák meg a fővárosban található, gyakran rejtett építészeti remekműveket és az azokban található kincseket. A megnyíló házak mellett idén érdekes tereken is vártak mindenkit május 5-én és 6-án; a Palotanegyedben a Gutenberg, a Mikszáth Kálmán és a Lőrinc pap téren barangolhattak – ezúttal kicsit másként - az érdeklődők.

 Ragyogó napsütésben vette kezdetét az idei Budapest100 programsorozat és ezúttal is érdemes volt nyakába venni a várost mindenkinek, aki a megszokott tereink egy másik arcát szerették volna megismerni.




Hangulatos helyszínekben a Palotanegyed sem szűkölködik, ez alkalommal is több ház csatlakozott a már hagyományos kezdeményezéshez, és változatos programokkal készültek a helyiek, immár a kapukon kívül is.

 


A Gutenberg téren műveltségi kvíz, olvasókuckó és a rendőrség kitelepülése várta a legkisebbeket mindkét nap, szombaton pedig sort került a Francois Fiedler gyermekrajz verseny eredményhirdetésére is. 

 


Vasárnap a könyvnyomtatás rejtelmeibe nyerhettek betekintést a látogatók és a Pomázi Tűzoltózenekar adott parádés koncertet, míg a Mikszáth téren zenei programokkal készültek a szervezők.

 


A Lőrinc pap térre is érdemes volt kilátogatni, hiszen labirintussá változott a környék két napra. Ha sikerült kijutni az útvesztőből, akkor vezetett túrán vehettek részt a Zichy Hotelben, a 3-as számú házban pedig rajz és címeres tégla kiállítás, az épület közösségi terének története és filmvetítés is várta a látogatókat.
 

« vissza