Egészség

Új gyermekorvosi rendelőt adtak át a Gutenberg téren

2016. július 12.

Modern és nívós környezetben gyógyulhatnak a gyermekek az új Gutenberg téri rendelőben, amelyet július 11-én adott át ünnepélyesen Kocsis Máté polgármester és Egry Attila alpolgármester az egészségügyi dolgozók jelenlétében.

 A Gutenberg tér és a Rökk Szilárd utca sarkán, a Palotanegyed központjában várja a kis betegeket az új rendelő, ahol a Trefort utcai gyermekorvosi ellátás kapott helyet. 2016 márciusában kezdődött el a mintegy 240 millió forintos beruházás: az egykori bútorbolt helyén két különálló helyiséget nyitottak egybe és teljes körűen felújították.




Az új rendelő – melyben két gyermekorvos és két védőnő dolgozik – megfelel a mai igényeknek: modern és akadálymentesített az épület, a gyermekbarát várótermeket új bútorokkal és játékokkal rendezték be, valamint baba-mama szoba is várja a kicsiket és szüleiket.

 

 
Magasabb színvonalú betegellátás


A hétfői ünnepélyes megnyitón Kocsis Máté elmondta: a kerület vezetése kiemelt feladatának tekinti a józsefvárosi lakosok egészségbiztonságának növelését. Ennek érdekében – a Józsefváros Újjáépül program keretén belül – megújulnak az egészségügyi intézmények. „Először a Szent Kozma Egészségügyi Központot építettük újjá, így a tavalyi év végétől egy kívül-belül megújult szakrendelő áll a józsefvárosiak rendelkezésére. Most pedig átadhattuk ezt a modern gyermekorvosi rendelőt itt, a Palotanegyedben, ahol a mai igényeknek megfelelő, modern, akadálymentesített környezetben várják a gyógyulni vágyókat”– hangsúlyozta a polgármester.

 


Hozzátette: az önkormányzat célja, hogy az orvosok a lehető legjobb körülmények között dolgozhassanak, a kerületi lakosok pedig minél magasabb színvonalú ellátáshoz jussanak. Ezért – emelte ki Kocsis Máté – fokozatosan korszerűsítik a háziorvosi rendelőket, csak idén 30 millió forintot költenek kisebb felújításokra és keresik a külső, akár uniós források bevonásának lehetőségét a nagyobb beruházásokhoz.  

 


A kerület egészségbiztonságának további növelését célozza a közelmúltban bevezetett háziorvosi életpályamodell is. A program célja, hogy az itt praktizáló orvosok hosszú távon is Józsefvárosban maradjanak, és a fiatal orvosok számára vonzóbbá tegyék a kerületi ellátást – hívta fel a figyelmet Kocsis Máté. A részletekről szólva elmondta: igény esetén szolgálati lakást biztosítanak a háziorvosoknak, továbbá ösztöndíjat kaphatnak az itt feladatot vállaló rezidensek. Emellett – tette hozzá – pályázati úton segítik az eszközök beszerzését, és támogatják az orvosok továbbképzését is. A polgármester kitért arra is, hogy szükség szerint további adminisztratív munkaerőt biztosítanak a rendelőkben, akiknek a bérét az önkormányzat finanszírozza.

 
Nívós környezetben gyógyulhatnak a betegek


A gyermekorvosi rendelő dolgozói is nagyon örülnek a korszerű munkakörnyezetnek. Dr. Henczer Erzsébet kérdésünkre elmondta: hálásak az önkormányzatnak az új rendelőért, valamint a költöztetésben és a helyiségek bebútorozásában nyújtott segítségért.




A rendelő másik orvosa, Dr. Rapi Edit hozzátette: az új Gutenberg téri intézmény az egyik legnívósabb orvosi rendelő lett Budapesten. Kiemelte azt is, hogy náluk rendhagyó módon lehetőség van arra, hogy a páciensek az orvossal és a védőnővel is konzultáljanak a tanácsadásokon. Mindkét doktornő több mint húsz éve gyógyít a kerületben, mintegy kétezer józsefvárosi kisgyermek tartozik hozzájuk a két körzetben. 


 Forrás: jozsefvaros.hu
 

« vissza