Közösséget építünk

Új szimulációs eszközökkel gazdagodott a Molnár Ferenc iskola

2018. január 16.

A Molnár Ferenc Angol–Magyar Két Tannyelvű Általános Iskola diákjai már számtalanszor értek el kiemelkedő eredményeket az országos elsősegélynyújtó versenyeken. Tudásukat és sikereiket most tovább gyarapíthatják azoknak a szimulációs eszközöknek köszönhetően, amelyekkel az intézmény egy sikeres pályázat révén gazdagodott.

 Az iskola 700 ezer forintot nyert A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása címmel kiírt pályázaton, amelyet az EMMI Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program keretében hirdetett meg.




A pályázaton nyert összegből sebimitációs készletet, félautomata oktató defibrillátort, és két élethű, az újraélesztés gyakorlati elsajátítását segítő ambu-babát vásároltak. Az új eszközöket a diákok a legutóbbi szakkörös foglalkozáson már ki is próbálhatták. Egy szituációs helyzetgyakorlat keretében együttműködő csapatként súlyos balesetek sérültjeinek nyújtottak segítséget, sőt, újra is élesztették egy áramütést szenvedett társukat.

 


Tanosné Horváth Márta, az iskola igazgatója és az elsősegélynyújtó szakkör vezetője lapunknak elmondta, hogy a Vöröskereszt bázisiskolájaként egyik fő tevékenységük az elsősegélynyújtás szakköri keretek között történő oktatása. „Az elsősegélynyújtás megfelelő színvonalú elsajátítása természeténél fogva csak balesetek szimulálásával történhet.

 


Az eszközök, amelyekkel most gazdagodtunk, segítik az élethű helyzetek kialakítását” – mondta az igazgatónő, hozzátéve, hogy az eszközök használata segíti a tanulókat a szociális kompetenciáik fejlesztésében is, hiszen „éles” vészhelyzetekben nem rémülnek meg a látványtól, hanem segíteni tudnak embertársaikon.

 
Fotó: Nyári Gyula/Józsefváros újság
 

« vissza