Európa Belvárosa Program

Újabb házak szépültek meg a Palotanegyedben

2019. április 18.

Sorra újulnak meg a Palotanegyed gyönyörű társasházainak homlokzatai, belső terei. Az Európa Belvárosa Program (EUB) III. keretében összesen 13 társasház homlokzata vagy belső udvara szépül meg. Szerdán a már elkészült Rökk Szilárd utca 17. és Baross utca 43. számú házakat tekintette meg Sára Botond polgármester és Egry Attila alpolgármester, a környék önkormányzati képviselője.

 A Palotanegyed megújítását célzó Európa Belvárosa Program folytatásaként a közterületi fejlesztések mellett több társasház kapott lehetőséget kisebb-nagyobb rekonstrukcióra. A fővárostól kapott támogatás mellett a Józsefvárosi Önkormányzat a saját társasházi pályázatából is kiegészítette a hiányzó önrészt, ahol erre szükség volt.




10 milliárd forint társasházi fejlesztésekre


Sára Botond polgármester hangsúlyozta, hogy a Józsefváros Újjáépül Programnak régóta kiemelt eleme a társasházak támogatása, hiszen – mint mondta – a fejlesztéseket a közterületekről az otthonokba is be kell vinni. 

 


Ebben – folytatta – jó példával jár elől a kerület, hiszen 2015 óta – a házak önrészét is beleszámítva – közel tízmilliárd forintot fordítottak Józsefvárosban arra, hogy megújuljanak az otthonok. A fejlesztési költségvetés kapcsán a polgármester elmondta, hogy az idei évben további egymilliárd, tehát 2019-ben összesen kétmilliárd forint, a társasházakat érintő támogatásra fog javaslatot tenni a képviselőtestületnek. 

 


Hozzátette: szerencsére a kerületiek élnek a lehetőséggel, ismerik a pályázati rendszert, az önkormányzat pedig folyamatosan dolgozik azon, hogy a feltételeket az élethez igazítsák és azt minél egyszerűbben igénybe vehessék a lakók.

 
Folytatódnak a közterületi fejlesztések is


A program harmadik ütemében az önkormányzat folytatja az első időszak közterületi fejlesztéseit, a társasházak mellett több utca is megújul.
Egry Attila alpolgármester elmondta: az Európa Belvárosa III. keretén belül megvalósul a Bródy Sándor utca – a Vas utca és a Pollack Mihály tér közti szakaszon –, a Szentkirályi utca – a Bródy Sándor utca és a Mikszáth tér között – és a Rökk Szilárd utca – a Gutenberg tér és a Krúdy Gyula utca között – rekonstrukciója.

 


A házak felújításával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a pályázat előnyben részesíti a közösségi terekhez kapcsolódó, így a homlokzatok és a belső terek megújítását célzó beruházásokat. Mint mondta, a Palotanegyed fejlesztése folytatódik, számos elképzelés van, amit szeretnének megvalósítani, a jövőben a Trefort utca és Pollack Mihály tér is megújulhat. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy egy tervpályázat keretében a Horváth Mihály és Lőrinc pap tereken valamint a Krúdy utcában funkcionálisan is szeretnék megújítani a környezetet, hogy azok még élhetőbbek és felhasználóbarátabbak legyenek. Közösségi tervezés keretében szeretnék majd megszólítani a lakókat, civil szervezetek és helyi vállalkozókat – tette hozzá.

 
Szerző: Tóth Patrik
Fotó: Baranyai Attila
 

« vissza