Kerületi hírek

Ünnepélyes állampolgársági eskütétel az Erkel Színházban

Hét magyar honfitársunk tette le az állampolgársági esküt és vette át honosítási okiratát Kocsis Mátétól, Józsefváros polgármesterétől szeptember 10-én az Erkel Színházban. Az eskütételt követően – a Határtalan Opera elnevezésű rendezvény keretén belül – a résztvevők Erkel Ferenc Bánk bán előadását tekinthették meg Vidnyánszky Attila rendezésében.

Az eseményen részt vett Soltész Miklós, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Ókovács Szilveszter főigazgató, a Magyar Állami Operaház vezetője, Kónya István, Gyula város alpolgármestere, Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KcsSz) elnöke, valamint Sántha Péterné, kerületünk alpolgármestere is.
 
Erkel Ferenc, a színház előterében álló szobránál vette kezdetét a rendezvény, amelynél koszorút helyezett el Sántha Péterné alpolgármester mellett Ókovács Szilveszter főigazgató, Pataki János, a KcsSz elnöke és Kónya István, Gyula város - Erkel szülőhelyének - alpolgármestere is.
 
 
Az ünnepélyes eskütétel előtt Soltész Miklós államtitkár elmondta: vannak olyanok, akik nem hisznek a magyarságban, vagy nem akarják, hogy megmaradjon. Ám a magyar kormány fontosnak tartja azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt években megmentettek, vagy megteremtettek – külhoni iskolák, templomok újultak meg és épültek fel munkájuk nyomán.
 
 
Hozzátette: már közel egymillióan kérték a honosítást, akik hitet tettek a kereszténység, a magyarság, illetve a család mellett is. Hozzátette: „Végre kimondhatjuk sok-sok év után, hogy a gyermekvállalás nem bűn, és azt, hogy ezt igenis támogatni kell nemcsak Magyarországon, hanem szerte a Kárpát-medencében is, mert ezzel hozzájárulunk Európa hosszú távú megmaradásához.”
 
 
Kocsis Máté, kerületünk polgármestere beszédében számba vette, mi az, ami minket magyarokat összeköt. Közös történelmünk és kulturális örökségünk: Ady, Babits, Balassi és Kosztolányi költészete, Bartók és Kodály zenéje, Csontváry és Munkácsy festészete mellett összetart minket az a tudat, hogy egy évezred szenvedése mellett sem engedte a Teremtő elveszni nemzetünk- fejtette ki.
 
Emlékeztetett: a 2010-ben megválasztott polgári kormány egyik első intézkedése volt a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást. „E törvénnyel azt üzentük, a mi nemzetünk tagjai, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik és vallják magukat, számíthatnak egymásra és Magyarországra, éljenek bárhol is a világon” – mondta Kocsis Máté. Hozzátette, a történelem megannyi sorscsapása sem volt elég ahhoz, hogy a magyarokat megingassa az összetartozásba vetett hitben, az együvé tartozás érzésében.
 
 
"Ma ünnepelni jöttünk, nem siratni régi önmagunkat. Értékelni azt, amit újra megleltünk: a nemzeti összetartozást. Amit hazánktól a történelem viharai elvettek, azt csak kultúránk, hagyományaink és nemzettudatunk ápolásával, erősítésével adhatjuk vissza. Igazán csak az teljesedhet ki, aki tartozik valahová" - zárta szavait Józsefváros polgármestere.
 
 
 
A köszöntőket követően az állampolgársági esküt tevőknek Kocsis Máté adta át honosítási okirataikat, majd Erkel Ferenc Bánk előadását tekinthették meg az érdeklődők az Opera külhoni magyarok számára rendezett előadásán.
 
Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza