Kerületi hírek

Válogatás a fővárosi segítséggel helyreállított épületekről

2018. szeptember 20.

A Világörökség Városának Szervezete fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az idei évben. Ennek tiszteletére jelent meg a Visszatérő kincsek című kiadvány, mely a Műemlék Keret és az Építészeti Értékvédelmi Támogatás fővárosi pályázatainak legutóbbi – 2013 és 2016 közötti – eredményeit foglalja össze. A válogatásban kerületünk számos épülete is megjelenik.

 „Budapest Főváros Önkormányzata különösen nagy hangsúlyt fektet az örökségvédelem alatt álló fővárosi épületek megóvására, értékőrző megújulásuk támogatására. Az elmúlt időszakban fővárosi segítséggel helyreállított épületek már a történelmi városrészek teljes épületállományához képest is jelentős nagyságrendet képviselnek” – olvashatók Tarlós István főpolgármester szavai a kiadvány előszavában. Mint írja: ezek a felújítások tovább ösztönözhetik a felújítási kedvet, hogy visszatérjenek, újra láthatóvá váljanak a főváros rejtett kincsei.



A kiadvány csaknem kétszáz, támogatások segítségével elkészült felújításból mutat be impozáns válogatást, melyben számos józsefvárosi épület is szerepel. Többek közt a szecessziós stílusú Fiumei út 14., melynek a Fiumei úti homlokzatát a 2015-ös Műemléki Keret segítségével, míg a Festetics utcai homlokzatot a 2016-os Építészeti Értékvédelmi Támogatással újították fel. Ma hajdani szépségében látható. Ugyanígy pompázhat mára a Szentkirályi utca 10., a Puskin utca 19. és a Mikszáth tér 5. historikus homlokzata. De a válogatásba került a gyönyörűen restaurált mozaikfríz a Népszínház utca 22. szám alatti társasházon, a felújított kerítés az Üllői út 78/B előtt és a József körút 9. is, aminek kapuját renoválták 2013-ban.

 


A kiadvány a http://budapest.hu/Documents/20180906_BP_VK_digit.pdf linkről érhető el. 


Józsefvárosban felújított épületek:

Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2013. 
VIII. Bókay utca 53. klinkertégla homlokzat
VIII. Horánszky utca 12. acélszerkezetű télikert
VIII. Népszínház utca 22. mozaikfríz középkép
 
Műemléki Keret 2013.
VIII. József körút 9. utcai bejárati kapu
VIII. Népszínház utca 22. mozaikfríz középkép
VIII. Puskin utca 19. kovácsoltvas kapu
VIII. Rákóczi út 57/AB bejárati kapuk
VIII. Vajda Péter utca 43. kapubejáró és épületplasztika
 
Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2014.
VIII. Bókay utca 53. téglahomlokzat
 
Műemléki Keret 2014.
VIII. Üllői út 78/B kerítésszakasz
 
Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2015.
VIII. Bókay János utca 53. téglahomlokzat
VIII. Bródy Sándor utca 17. homlokzat
VIII. Gutenberg tér 2. homlokzat
VIII. József körút 27. homlokzat
VIII. József körút 44. homlokzat
VIII. Népszínház utca 22. mozaikfríz jobb oldali képe
VIII. Szentkirályi utca 10. homlokzat

Műemléki Keret 2015.
VIII. Fiumei út 14. homlokzat
VIII. Gutenberg tér 2. homlokzat
VIII. Mikszáth tér 5. homlokzat
VIII. Népszínház utca 22. mozaikfríz jobb oldali képe
VIII. Puskin utca 19. homlokzat
VIII. Rökk Szilárd utca 13. homlokzat
VIII. Salétrom utca 5. homlokzat
VIII. Szentkirályi utca 10. homlokzat
 
Építészeti Értékvédelmi Támogatás 2016.
VIII. Fiumei út 14. homlokzat
VIII. Népszínház utca 22. mozaikfríz bal oldali képe
 
Műemléki Keret 2016.
VIII. Népszínház utca 22. mozaikfríz bal oldali képe
VIII. Üllői út 24. orgona


Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Józsefváros újság/archív
 

« vissza