Fejlesztés

Vívóterem nyílt a Krúdy Gyula utcában

2018. június 12.

Újabb színfolttal gazdagodik a józsefvárosi sportéletet: június 12-én délelőtt egy tíz pástos vívóterem nyílt meg a Palotanegyedben. A Belvárosi Vívó Sportegyesület által működtetett vívóterem a Józsefvárosi Önkormányzat és a Magyar Vívószövetség támogatásával létesült a Krúdy Gyula utca 3. szám alatt. Az ünnepélyes megnyitón a nemzeti színű szalagot Sára Botond alpolgármester, Csampa Zsolt, a vívószövetség elnöke és Gáborján Rita, az egyesület társelnöke vágta át.

 A megnyitó ünnepségen – amelyen a sportág kedvelői, edzők, veterán, aktív és ifjú sportolók is részt vettek – a Belvárosi Vívó Sportegyesület tagjai utcai bemutató tartottak.




A legidősebb és legfiatalabb vívó is összecsapott, a 79 éves Dr. Müller Ferenc és a 9 éves Zsigmond Eszter párbajából ezúttal az ifjú sportoló került ki győztesen. A két egyesületi tag a vívókról szóló verssel is megörvendeztette a közönséget.

 


Sára Botond ünnepi beszédében megköszönte az egyesületnek és a vívószövetségnek, hogy Józsefvárost választották helyszínül. Mint mondta: a kerületben egyre több sportolási lehetőség létesül, példának hozva a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő lovardát és uszodát, amelyről zajlanak az egyeztetések, hogy miként válhat a kerületi lakosok számára is kedvezményes módon elérhetővé.

 


Az alpolgármester hozzátette: Józsefváros önkormányzata mindig is kiemelten támogatta azokat, akik segítik a kerületi sportéletet. Pályázatot írtak ki a témában, kedvezményes bérleti feltételeket biztosítanak a sportegyesületeknek, sportpályákat, iskolai tornatermeket újítanak fel, annak érdekében, hogy a kerületi fiatalok minél jobb feltételekkel, minél korábban kezdhessenek el sportolni. Végül az egyesületnek azt kívánta, hogy – a korábban Józsefvárosban élő – Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívóhoz hasonló tehetségeket neveljenek a jövőben.

 


„A józsefvárosi környezet az iskolák tekintetében egy kiaknázatlan lehetőséget biztosít az egyesület számára” – mondta Csampa Zsolt hozzátéve, hogy a kerületben is megvannak a magyar vívósportnak az utánpótlás tartalékai éppúgy, mint országos szinten.

 


A szövetség elnöke azzal folytatta, hogy 2013-ban Orbán Viktor miniszterelnökkel egy stratégiai megállapodást kötöttek – 15 másik sportággal egyetemben –, amely nemcsak a vívósport fejlesztését, de a létesítményfejlesztési támogatást is biztosítja. Ennek eredményeként 65 millió forinttal támogatták ennek a vívóteremnek a létesítését is. Végül sok sikert kívánt az utánpótáskorú, a veterán, és a felnőtt versenyzőknek az eredményes megmérettetésekhez.

 


Az egyesület történetéről Selmeczi Tibor társelnök elmondta: hat évvel ezelőtt kezdődött a vándorlásuk: több helyszínen is megfordultak, többek között a Király utában, a honvédség vívótermében és most bekerültek ebbe a szép épített környezettel rendelkező Palotanegyedbe, amelybe egyből beleszerettek.

 


Hozzátette: a vívószövetség és a kerület megállapodása értelmében legalább 15 esztendeig itt is maradnak, és fő feladatuknak tekintik, hogy sikeres sportolókat neveljenek. Gáborján Rita, az egyesület másik társelnöke lapunknak kiemelte: az utcafrontról nyíló, kétszintes, 10 pástos vívóteremben légkondicionált irodát, öltözőket és minikonyhát is kialakítottak.

 


Az egyesület jelenleg 50 taggal működik, és várnak szeretettel mindenkit, aki a vívósport iránt érdeklődik – tette hozzá. 

 
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
 

« vissza