Az előkészítési munkálatok befejeztével januárban indul a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének teljes körű rekonstrukciója, amelynek során megújul a növényzet, felújítják a teljes közműhálózatot és restaurálják a kert szobrait is. A tervek szerint a megszépült kertet a látogatók nyár végén vehetik birtokba, a munkálatok ideje alatt a Magyar Nemzeti Múzeum változatlanul látogatható.
A Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikája új kardiológiai őrzővel bővült, melyet ünnepélyesen január 15-én adták át. A beruházás összesen mintegy 100 millió forintba került.
A Molnár Ferenc Angol–Magyar Két Tannyelvű Általános Iskola diákjai már számtalanszor értek el kiemelkedő eredményeket az országos elsősegélynyújtó versenyeken. Tudásukat és sikereiket most tovább gyarapíthatják azoknak a szimulációs eszközöknek köszönhetően, amelyekkel az intézmény egy sikeres pályázat révén gazdagodott.
Hatodik alkalommal tartotta meg évindító fórumát a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) január 11-én, melynek során a városrészben működő kulturális intézmények képviselői, valamint helyi vállalkozások vezetői megosztják egymással tapasztalataikat és közösen gondolkodnak a negyed jövőjéről. Az idei évben is a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ adott otthont az eseménynek, melyen Egry Attila alpolgármester, a Palotanegyed önkormányzati képviselője is részt vett.
Fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepélyes emlékműsort a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján január 11-én. Az eseményt Dr. Hermann Péter rektorhelyettes nyitotta meg.
A magyar falvak és városok biztonságának megőrzéséért, a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetekkel szembeni közös fellépésre vonatkozó felhívást fogadtak el a polgármesterek a Megyei Jogú Városok Szövetsége által szervezett konferencián január 12-én. A Bálna Rendezvényközpontban tartott eseményen a fővárosi kormánypárti kerületek képviseletében felszólalt Józsefváros polgármestere. Kocsis Máté kiemelte: „ma Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városa, és a budapestiek a jövőben sem szeretnének terrorfenyegetettségben élni”.