Tavaszi szemétszedési akciót szervezett a Józsefvárosi Önkormányzat május 26-án, amelyre a képviselők mellett lelkes önkénteseket is vártak. A Palotanegyedben Egry Attila alpolgármester, a környék önkormányzati képviselője, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) tagjai és helyi lakosok ragadtak szemeteszsákokat.
Éljen a grund – kiáltotta egyszerre 20-30 kisdiák a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár átriumában az elmúlt héten. A józsefvárosi központi könyvtárban kivételesen megengedett volt a hangoskodás: Molnár Ferenc regénye születésének 110 évfordulója alkalmából nyílt vándorkiállítás. A tárlat június 22-ig látható itt, utána országjáró útra indul, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a regényt.
Több mint 120 múzeum és kiállítóhely részvételével zajlott a 22. alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A kétnapos programon idén a természeté volt a főszerep. Az érdeklődők ezúttal is izgalmas vetélkedőkön, érdekes programokon vehettek részt: fényképezkedhettek különböző történelmi korok ruháiban, felülhettek veterán motorokra és autókra, kertészkedhettek, részesei lehettek középkori fegyverbemutatónak és őslénykutatóvá is válhattak.
Már a harmadik ütemmel folytatódhat Józsefváros egyik jelentős városrehabilitációs programja, az Európa Belvárosa Program: a Fővárosi Önkormányzat 350 millió forintos támogatást ítélt meg a projektre a TÉR_KÖZ „A” pályázat keretében. Az összesen mintegy 720 millió forintból megvalósuló programban társasházakat korszerűsítenek, közterületek újulnak meg és folytatódnak a kulturális és közösségi programok.
Idei első lakossági fórumát rendezte meg a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) május 11-én a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A városrészt érintő fejlesztésekről, a közbiztonsági konzultáció eredményéről valamint az Európa Belvárosa Program folytatásáról Egry Attila alpolgármester, Szilágyi Demeter képviselő és az önkormányzat munkatársai számoltak be a résztvevőknek.
Az állami rendezvényekhez hasonlóan a megyei jogú városokban is akadálymentessé teszik a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó eseményeket – jelentették be május 9-én a Palotanegyedben található Premier Kultcaféban. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: szeretnék elérni, hogy a fogyatékossággal élők is méltó módon tudjanak részt venni a nemzeti ünnepeken.