A kutyatulajdonosok nagy örömére befejeződtek a futtató felújítási munkálatai a Gyulai Pál utcában. A modernebb és az állatok számára biztonságosabb területet Szilágyi Demeter, a Palotanegyed önkormányzati képviselője adta át, aki reményét fejezte ki, hogy azt a kutyatartók örömmel és odafigyeléssel használják majd a jövőben.
Interjúalanyom sok mindennel foglalkozott pályafutása során. Egyre kért, ne hívjam filmesztétának. Nem fogom. Ennél egyébként is kifejezőbb egykori névjegykártyája, amelyen csupán annyi állt: Kelecsényi László, újságba író. A Palotanegyedben élő alkotóval Eső és telefon című könyve kapcsán beszélgettünk.
Folytatódnak az útfelújítások az Európa Belvárosa Program II. negyedik ütemének keretében, ezért december 2-től újabb forgalmi rend változás lépett életbe a Bródy Sándor utca és Puskin utca kereszteződésénél.
Ötletpályázatot írnak ki a Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Múzeum kertjének megújítására. A tervek szerint 300 millió forintot különít el a kormány azért, hogy egy méltó múzeumkert jöhessen létre.
Szent Cecília a középkor vége felé lépett be a Tizennégy Segítő Szent csoportjába, s egy egészen ártatlan fordítási hiba következtében - mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán -, lett a szent zene védőszentje. Ünnepét már 545. november 22-én ünnepelték Rómában.
A Bródy-vizit keretén belül finn estet rendezett november 20-án a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a Horánszky utcai H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. Az eseményt – melynek megvalósulását Finnország budapesti nagykövetsége mellett a Józsefvárosi Önkormányzat is támogatta – Egry Attila alpolgármester nyitotta meg.