A Szentkirály utca 17. szám alatti társasház lakói mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egy kis zöld csodát teremtsenek környezetükben. A virágokkal és egyéb növényekkel teli házba belépni igazi felüdülés a belvárosban.
Az előző részben elsajátítottuk a hús feldolgozásának és sütésének – talán kevesek számára ismert – apró fortélyait. Azonban mindig lehet fejleszteni, javítani egy fogást, hogy intenzívebb ízekkel kínálhassuk meg ismerőseinket. Pácra fel!
Az Európa Belvárosa Program II. részeként megújul a Bródy Sándor utca és környéke. A projekt harmadik ütemében a Bródy Sándor utca, Gutenberg tér és Horánszky utca közötti szakasza újul meg, ahol új aszfaltburkolatot kap a járda és az úttest is. Ennek következtében november 16-tól lezárják a Bródy Sándor utca érintett részét.
A Bródy-ősz helytörténeti sétákkal, zenei és irodalmi programokkal, táncos műsorral és Józsefváros tortája kóstolóval várta az érdeklődőket november 7-én, Józsefváros 238. születésnapján, a Palotanegyedben.
Az Európa Belvárosa Program II. részeként megújul a Bródy Sándor utca és környéke. A projekt következő ütemében a Bródy Sándor utca Horánszky utcai csomópontja szépül meg, ahol térkő burkolatot kap a járda és az úttest is, amelyek egy szintbe kerülnek. Ennek következtében november 9-től ismét változik a környéken a forgalmi rend.
A Józsefvárosi Önkormányzat is támogatja azt a kezdeményezést, amely egy új globális éghajlatvédelmi megállapodás létrehozása érdekében a világ vezetőit ösztönzi egységre és cselekvésre.