A kormány közel kilencmilliárd forintot csoportosít át a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem új campusának előkészítő munkálataira – ami a Magyar Rádió egykori területén, a Magyar Nemzeti Múzeum mögött valósulhat meg. A terület idén márciusban került ingyenesen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tulajdonába, amely cserébe az államnak adta az egyetem által eddig használt piliscsabai campust. Az épületegyüttesre a kormányrendelet értelmében tervpályázatot is kiírnak.
Harminc évvel ezelőtt, 1990-ben a közel 800 ezer budapesti lakás fele tanácsi bérlakás volt. Mára a mintegy 920 ezer fővárosi lakás kevesebb mint 5 százaléka, csupán 42 ezer maradt az önkormányzatok tulajdonában. A legtöbb önkormányzati lakással a XIII. kerület rendelkezik, de a teljes lakásállományon belül Józsefvárosban legmagasabb az arányuk, közel 10 százalék. Hogy jutottunk ide?
A Nagykörúton Józsefváros teljes hosszában, a Baross utcán pedig a Harminckettesek tere és az Orczy tér között festettek fel bringasávokat az utóbbi hetekben, hónapokban. Megnéztük, hogy mennyire praktikusak, biztonságosak, és a rajtuk közlekedők betartják-e a KRESZ szabályait.
Fehér Tibor tizenegy éve nyitotta meg kis régiségkereskedését, a Talál-lomot a Kőfaragó utcában. Ötvenéves kora felé módosított pályát, ekkor úgy látta, váltania kell a vendéglátás után, a tálcával már nincs értelme szaladgálnia, és visszanyúlt gyerekkori szenvedélyéhez, a bélyeggyűjtéshez.
Megnéztünk a kerületben 3 játszóteret, a Gutenberg térit, a Nemzeti Múzeum kertjében lévőt és a Nagy Ho-ho-ho-horgászt a Déri Miksa utcában. Mivel alapvető funkcióikat akartuk kipróbálni, egy igazi szakértőt, a 9 éves Olíviát kértük fel, hogy járja velünk végig őket és számoljon be a tapasztalatairól – a tesztről készült videónk a cikkbe ágyazva is megtekinthető.
2020. július 17-től, augusztus végéig minden pénteken 14-18 óra között a múzeum ingyenes belépést biztosít a párban érkező látogatók számára.