A közösségi udvar megszépítési pályázat egyik harmonikus eredménye lett öt éve a Lőrinc pap tér 3 zöld kertje. Itt mesélt Perényi László építészmérnök, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület elnöke a szervezetről, és a lokálpatriotizmusról.
Az önkormányzat, az UNESCO, valamint lakók és civilek is vitatják a nemzetgazdasági indokkal kiemeltté nyilvánított Heinrich Passage beruházás jogszerűségét. Nem kaptunk magyarázatot a beruházó cég tulajdonosváltására sem.
A H13 az Európa Belvárosa program részeként valósult meg a Józsefvárosban, a Horánszky utca 13. alatt a fővárosi védelem alatt álló épület felújításával. A Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ 2012 őszén kezdte meg működését. Inkubátor, találkozási pont, közösségi iroda és még sok egyéb H13. Hogy mi minden?
Arról talán felesleges vitát indítani, hogy melyik a Palotanegyed legfontosabb épülete: a Nemzeti Múzeum alighanem simán vinné a címet. A második helyért véleményem szerint a Bródy Sándor utca 8-as szám a legnagyobb esélyes, az "értékét" jól mutatja, hogy ez az épület szerepel a húszezer forintos bankjegyen.
A József körút és a Scheiber Sándor utca kereszteződésében álló háznál már - csaknem száz évvel ezelőttről fennmaradt - portálja miatt is érdemes elidőzni egy kicsit. Az 1920-as években Erdélyi István fűszer- és gyarmatáru kereskedő alakította ki ezt a kirakatot.
Bármilyen meglepően hangzik is, Budapest régi házai közül meglehetősen sok fölött őrködnek istenek. Ha figyelmesen sétálunk, felfedezhetjük őket a bejáratok fölött, az ablakfülkékben vagy akár oszlopok helyén is láthatjuk őket.