A mai Horánszky utcába (korabeli nevén Zerge utcába) 1889-ben ciszterci növendékek költöztek. De vajon miért hagyták el a diákok Pest kedvéért zirci kolostorukat? Természetesen tanulni jöttek, de némi nyomás hatására, pontosabban a tanárképzés átalakítása miatt döntöttek így. 1883-tól ugyanis törvény mondta ki az állam kizárólagos jogát a középiskolai tanárok képesítésére.
A környék házai sok esetben többszöri átalakításon, bővítésen estek át, mire olyanná váltak, amilyennek most ismerjük őket. Sokszor jól látható egy-egy emeletráépítés, máskor pedig még hosszas szemlélés esetén is alig vehető észre a változtatások nyoma. Ez a ház ebből a szempontból számos meglepetést tartogat.
Nem mindennapi eset a város történetében, hogy egy épületben még százötven év múltán is az eredeti tulajdonos leszármazottai éljenek. A Kauser-ház ezen ritka kivételek közé tartozik, emellett egy regényes családtörténetről is mesél.
A mai Bródy Sándor utca (korabeli nevén Főherceg Sándor utca) és a Vas utca sarkán álló telekre 1868-ban Leitersdorfer Lipót kezdett építkezni, Lohr Antalt bízta meg a tervek elkészítésével.
A Bródy Sándor utca előkelő szomszédságában álló bérpalota meglepetések sorát tartogatja. Az egyszerűnek tűnő utcai ajtón belépve olyan, mintha a nyüzsgő belvárosból egy felfedezésre váró, zárt világba csöppentünk volna.
A Bródy Sándor és a Puskin utca sarkán álló palota láttán az az érzésünk támad, mintha az épületet egy mesebeli kastély részleteiből rakták volna össze.