Európa Belvárosa Program
Mintegy 622 millió forintból újult meg a Palotanegyed az Európa Belvárosa Program II. ütemének keretében az elmúlt évben. A Józsefvárosi Önkormányzat célja a beruházással az volt, hogy a városrész Budapest egyik legvonzóbb, pezsgő kulturális életű helyszínévé váljon.
Elkészült a Gutenberg tér eddig felújítás alatt álló csomópontja, amely a korábbi megsüllyedt, problémás útszakasz helyett már egy forgalomcsillapított, biztonságos környezettel áll a közlekedők rendelkezésére. A szintben is megemelt új utat Egry Attila, Józsefváros...
Felújítják a Bródy Sándor utcát
Folytatódnak az útfelújítások az Európa Belvárosa Program II. ütemének keretében, ezért szeptember 17-től újabb forgalmi rend változás lép életbe a Gutenberg tér környékén.
Utcai homlokzatok, erkélyek, bejárati kapuk, kapualjak, közös terek, körfolyosók szépültek meg a Gyulai Pál és a Bródy Sándor utca három társasházában
Az Európa Belvárosa Program (EUB) II. keretében most három társasház homlokzata vagy belső udvara szépült meg. A munkálatok költségének a felét a társasházak, másik felét (a fővárossal együttműködésben) pályázati úton a józsefvárosi önkormányzat biztosítja.
Újabb társasház újult meg a Palotanegyedben, 22 millió forintos önkormányzati segítséggel. Ezúttal a Gyulai Pál utca 1. lakói vehették birtokba megszépült lakókörnyezetüket.
Újabb társasház újult meg az Európa Belváros Program II. ütemének a keretében. A Lőrinc pap tér 3. szám alatti háznak nemcsak a kapualja, de a belső udvara is új külsőt kapott. A beruházást a környék önkormányzati képviselője, Egry Attila alpolgármester és Szilágyi...
Az Európa Belvárosa Program második elemeként folytatódik a társasházak és a közterületek rekonstrukciója a Palotanegyedben. A program teljes költsége 622 millió forint, melyhez a főváros 318 millió forinttal járul hozzá, az önkormányzat pedig 122 millió forintos...
622 millió forintos beruházással elindult az Európa Belvárosa Program II. üteme, mellyel folytatódik a józsefvárosi Palotanegyed fejlesztése. A józsefvárosi önkormányzat célja, hogy a városrész újra Budapest egyik legvonzóbb, pezsgő kulturális életű helyszínévé...

összesen: 21 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 következő utolsó