Közösséget építünk
Néhány évvel ezelőtt még szürke beton fedte az udvarokat, mára azonban mindkét belső teret virágágyások, zöld felületek és díszes burkolat színesíti az ott lakók nagy örömére.
Július 3-án 17 órától a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ Galériában (1085 Budapest, Horánszky u. 13.) várnak minden kedves érdeklődőt Francois Fiedler Gyermekrajz Pályázat legszebb munkái.
Németh Lajos képeiből nyílt kiállítás a Párbeszéd Házában. A 91 éves festőművész munkáit június 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők munkanapokon 15 és 18 óra között.
Április elején töltötte be a 90. életévét Dévényi Miklósné. Edit néni 1945-től, vagyis 20 éves kora óta a Palotanegyed lakója. A szépkorú hölgyet emléklappal és virágcsokorral köszöntötte a Józsefvárosi Önkormányzat.
90. születésnapja alkalmából köszöntötte Üllői úti otthonában Sailer Károly kerületi lakost a Józsefvárosi Önkormányzat
Országszerte több helyszínen emlékeztek meg Mikszáth Kálmánról születésének 168. évfordulóján. Józsefvárosban, a Mikszáth Kálmán téri szobornál helyezték el az emlékezés virágait az író tisztelői.
Egyre népszerűbb a Gyulai Pál utcai termelői piac, ahol friss zöldségek, gyümölcsök, füstölt húsok mellett már különböző tejtermékek, valóban gyümölcsből készült szörpök, lekvárok is kaphatók. Az elmúlt hetekben kétszer annyi – húsz – gazda, termelő kínálja...
Ida néni 75 éve lakik Józsefvárosban, ugyanabban a polgári lakásban. Három gyermeke született, hét unokája és tizenhárom dédunokája van. A család összetartó, gyakran látogatják meg Ida nénit, aki a közelmúltban töltötte be századik életévét. Születésnapja...
A Palotanegyedben élő Patay Pálné a napokban lett 90 éves. Ebből az alkalomból köszöntötte a szépkorú hölgyet Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő. Az ünnepelt születése óta Józsefvárosi lakos.
Ingyen kóstoló, több mint 30 különféle lecsó, fröccsök, whiskey, vodka és sör alapú spriccerek: erről szólt a hétvége a Mikszáth Kálmán téren és környékén. A pikniken főzőversenyt is rendeztek, filmvetítést is tartottak.

összesen: 54 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 következő utolsó