Palotanegyedi mindenes
Évek óta felfelé ívelő pályán van a turizmus Józsefvárosban éppen úgy, mint fővárosi szinten, ahol a vendégéjszakák száma először haladta meg az évi 10 milliót. Egyre többen érkeznek turisztikai céllal kerületünkbe is: tavaly 400 ezernél is több vendég töltött...
Józsefváros önkormányzata az elmúlt években számos intézkedésével igyekezett olyan környezetet teremteni kerületünkben, amelyek nem csak a már meglévő, vagy most induló helyi vállalkozások működését segítik, de ide vonzzák az eddig máshol működő cégeket is. Ebbe a...
Fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepélyes emlékműsort a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján január 11-én. Az eseményt Dr. Hermann Péter rektorhelyettes nyitotta meg.
Ezer fát ültet el Józsefváros önkormányzata a kerületi zöldstratégia keretében. Ebből idén ősszel száz fát telepítenek, vagy szükség esetén pótolnak. A Bródy Sándor utcában egy tönkrement vadkörtefa helyett telepítettek újat csütörtökön, az ültetésben Szilágyi...
Nincs november Bródy-ősz nélkül. Nem volt ez másként idén sem: november 11-én már harmadik alkalommal rendezte meg hagyományos rendezvényét a Civilek a Palotanegyedért Egyesület, amelynek keretében helytörténeti sétákkal, zenei programokkal és látványos fényfestéssel...
l’Istituto Italiano di Cultura di Budapest; dallamos olasz nyelven így hangzik az intézet neve, melynek pontosan 1943. június 21. óta otthont ad a nyolcadik kerületi Bródy Sándor utca 8. alatti palota, egész Józsefváros egyik legimpozánsabb épülete, mely 1865-től 1902-ig...
Nem téved, akinek a Pollack Mihály téren sétálva, a Magyar Rádió épületére nézve tájidegen-érzete támad. 1945/48-ig egészen másként festett a környék, hiszen egy szocreál épülettel szegényebb, ugyanakkor egy Ybl-művel gazdagabb volt. A régi Nemzeti Lovardával.
Május utolsó hétvégéje mindig a legkisebbekről szól, ennek apropóján rendezik meg évek óta a Palotanegyedben a Bródy-piknik elnevezésű családi- és gyermeknapot is. Május 27-én a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) ismét kitett magáért: egészen este tíz óráig...
Több mint 120 múzeum és kiállítóhely részvételével zajlott a 22. alkalommal megrendezett Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A kétnapos programon idén a természeté volt a főszerep. Az érdeklődők ezúttal is izgalmas vetélkedőkön, érdekes programokon...
Az állami rendezvényekhez hasonlóan a megyei jogú városokban is akadálymentessé teszik a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó eseményeket – jelentették be május 9-én a Palotanegyedben található Premier Kultcaféban. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős...

összesen: 65 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 következő utolsó