Programajánló
A Józsefváros 240. születésnapja alkalmából rendezett eseménysorozat egy fergeteges programmal zárul november 25-én, szombaton, a Teleki téren. 16 órától a Vasas Művészegyüttes néptánckara lép fel a pódiumon, 17 órától a Karaván Familia együttes ad koncertet, majd a...
Éljen a grund – kiáltotta egyszerre 20-30 kisdiák a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár átriumában az elmúlt héten. A józsefvárosi központi könyvtárban kivételesen megengedett volt a hangoskodás: Molnár Ferenc regénye születésének 110 évfordulója alkalmából nyílt...
November 16. és 18. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt játékfilmeket. Az idén versenyben lévő három filmmel az identitását kereső fiatal generáció szemén keresztül tekinthet be a...
Folytatódik az 1956 Józsefvárosban – ott voltunk, láttuk, átéltük című beszélgetéssorozat a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban október 13-án, csütörtökön 17 órakor. Kondor Katalin vendége ezúttal dr. Horváth Attila történész lesz.
A Palotanegyedből indult, világhírű festőművész, Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) tiszteletére ünnepélyes emléktábla avatást tart a Civilek a Palotanegyedért Egyesület és a Fiedler Art Foundation 2016. 07. 04-én hétfőn 17 órakor a Budapest 1088 Krúdy utca 2. háznál.
Hősök, újítók, felfedezők címmel rendezik meg az idei Múzeumok éjszakáját. Június 25-én országszerte 400 intézmény 2200 programmal várja a közönséget.
A közelmúltban nyílt kiállítás a 60 éve elhunyt Supka Gézáról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár aulájában, illetve Bódi Barbara A Tükröm-tükröm, avagy a másságról másképp című tárlatot is megtekinthetik az érdeklődők a Párbeszéd Házában, akik ellátogatnak a...
Kiállítás nyílt a Francois Fiedler Gyermekrajz Pályázatra beérkezett, válogatott pályaművekből, amely ingyenesen megtekinthető 2016. június 10-ig, a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ galériájában.
Józsefváros költségvetése, gazdasági aktualitásai és egy kedvező vállalkozási hitelkonstrukció lesz a fő téma a következő Józsefvárosi Üzleti Klubon május 31-én, reggel 9 órakor, továbbá bemutatkozik a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. (SZPI) is.
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) idén 21. alkalommal rendezi meg 2016. május 21–22. között a Múzeumok Majálisa rendezvénysorozatot. Ez a 40 ezer látogatót vonzó, egyedülálló kulturális fesztivál több mint 120 hazai múzeumnak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra,...

összesen: 20 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 következő utolsó