Fejlesztés
Jó hírrel örvendeztette meg Józsefváros – azon belül a Palotanegyed – lakosságát kerületünk önkormányzata: idősklub nyílik a városrészben a Vas és a Kőfaragó utca sarkán. A felújított, átalakítás előtt álló helyiségbe október 1-én ellátogatott Sára Botond...
Józsefváros újjáépülésének részeként útfelújítási munkálatok kezdődnek a Rökk Szilárd utca Gutenberg tér és Krúdy Gyula utca közötti szakaszán, amely során nem csak a járdák újulnak meg, hanem a teljes útpályaszerkezet is kicserélésre kerül.
Izgalmas bejelentésekben nem volt hiány a Civilek a Palotanegyedért Egyesület által szervezett lakossági fórumon csütörtökön este. A H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban megrendezett eseményen szó esett a Múzeumkertben kialakítandó játszótérről, valamint a...
A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testületi határozat alapján pályázatot írt ki VIII. kerületi önkormányzati tulajdonú lakások bérlői számára. Az otthon-felújítási programra – amelyben 50 és 500 ezer forint közötti összegre lehet pályázni – a...
Józsefváros idei költségvetésében is nagy hangsúlyt kapnak az út- és járdarekonstrukciók, a kisebb munkálatok és a nagyobb felújítások egyaránt. A közelmúltban a Szentkirályi utca egyik szakasza újult meg teljes pályaszerkezetben.
Az elmúlt években kívül-belül csodás átalakuláson ment keresztül a Játékvár Bölcsőde. Az utcafronti homlokzat megújulása után az udvarra néző épületrészt is korszerűsítették, megszépült a hatalmas udvar és a belső terek egy része is, melyeket új bútorokkal...
Strand és gyógyfürdő épülhet a kerületben, a volt Józsefvárosi pályaudvar területén. A koncepciótervek szerint a körülbelül tízmedencés fürdő egyidejűleg mintegy félezer ember befogadására lenne alkalmas. A fürdő létesítésére vonatkozó terveket csütörtökön...
Újabb színfolttal gazdagodik a józsefvárosi sportéletet: június 12-én délelőtt egy tíz pástos vívóterem nyílt meg a Palotanegyedben. A Belvárosi Vívó Sportegyesület által működtetett vívóterem a Józsefvárosi Önkormányzat és a Magyar Vívószövetség támogatásával...
Megnyitotta kapuit az ország első egyszülős központja kerületünkben, az Üllői út és a Mária utca sarkán. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár...
Bokrétaünneppel összekötött sajtótájékoztatót tartott Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke az Egyszülős családok világnapján az Üllői út 30. szám alatti, hamarosan megnyíló Egyszülős Központban. Az állami segítséggel létrehozott...

összesen: 14 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 következő utolsó