Közösséget építünk
A nagy kerülettakarítás

10 köbméternyi szemét gyűlt össze

2014. május 10.

Sikeresen zárult Józsefváros Önkormányzata által szervezett „A nagy kerülettakarítás 2014” elnevezésű akció, amely az országos TeSzedd!- mozgalomhoz kapcsolódva valósult meg szombaton. Közel 300 kerületi lakos, idősebbek és fiatalok, diákok szedték a szemetet, helyeztek ki és újítottak fel szemétgyűjtőket. A nap a Mátyás téren közös családi délutánnal zárult, ahol természettudatosságra nevelő játékokat lehetett kipróbálni.

A kerület képviselői, alpolgármesterei szombaton 11 különböző helyszínen gyűltek össze, hogy tereken és utcákon szedjék a szemetet, új szemétgyűjtőket helyezzenek ki, illetve régebbieket fessenek át. A képviselőknek civilek, helyi iskolák diákjai és környékbeli lakosok is szorgalmasan besegítettek. Volt olyan kedves kerületi lakos is, aki napközben frissen sütött krumplis pogácsát vitt a nagytakarítóknak.

A nagy kerülettakarításnak köszönhetően összesen 127 darab új – köztük 22 darab kutyás – hulladékgyűjtő edény került kihelyezésre, a lelkes civilek, polgárok és képviselők pedig 18-t újítottak fel. 182 zsákban 10 köbméternyi szemét került az utcáról a megfelelő helyre. A munkálatokat a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat szakemberei irányították, 35 munkatársuk vett részt az akcióban, minden helyszínen gépkocsikkal is segítették a kerületiek munkáját.

Mintegy 50 diák és felnőtt gyűlt össze a Gutenberg téren, hogy Szilágyi Demeter kíséretében tegyenek a Palotanegyedért.

  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza