házak, paloták

A bérház mint adomány: Mária utca 10

2020. október 15.

Rejtélyes a ház építéstörténete, a levéltár csak töredékes információkat őriz a megrendelőről és az építész személyéről is. 1869-ben Lohr Antal egy földszintes házat tervezett a telekre, egy bizonyos Balassovitz Emil számára. A következő évben azonban máris új tulajdonosokhoz került az ingatlan: Ferdinánd Erzsébet, Ferdinánd Róza és Farkas Anna lettek az új birtokosai.

Az sajnos homályba vész, hogy ki és mikor építtette a ma is látható bérházat. A tulajdonosi kör gyorsan szűkült, vásárlás és örökség révén 1883-ra már egyedül Ferdinánd Erzsébet rendelkezett felette. Erzsébet neve részben a ház kapcsán maradt fenn az utókor számára, ugyanis úgy döntött, halála után vagyonát jótékonysági célokra hagyományozza. Adományából hozták létre a Ferdinánd Erzsébet szegényalapot, amely 1897-től egészen a második világháború végéig létezett.

„ISTEN ELŐTT KEDVES DOLGOT VÉLEK CSELEKEDNI”

Erzsébet ezzel a gondolattal indokolta vagyonának jótékony célra történő fordítását. Különféle egyesületeket kívánt támogatni, az adománnyal kapcsolatban pedig nagyon szigorú feltételeket határozott meg, amelyek arra utalnak, hogy Erzsébet otthonosan mozgott az üzleti kérdésekben. Ennek megfelelően kifejezetten határozottan rendelkezett minden egyes fillérről. Végrendeletében a fővárosi szegényalapot nevezte meg örököseként, de egyáltalán nem bízta a véletlenre, hogy ez az intézmény miképp hasznosítja majd vagyonát. A legapróbb részletekig kikötötte, mivel és hogyan kell gazdálkodni halála után. Több intézmény számára gondosan elkülönített pénzösszeget hagyományozott. Kedvezményezettjei között többek között kórházak, gyermekvédő egyletek, hajléktalanok számára épített menhelyek és szegényápolással foglalkozó apácarendek is találhatóak. Külön kikötötte, hogy az örökség nem olvadhat be a Szegényalap pénzügyei közé, hanem azt a nevét viselő alapítványnak kell kezelnie. Előrelátóan kiszámolta az ingatlanok értékét és az abból nyerhető hasznot. Erzsébet ugyanis, Mária utcai háza mellett a Stáció utcában (ma Baross utca) is rendelkezett egy bérházzal. Úgy vélte, ezekből évi 4500 forintnyi jövedelem származik majd. Emiatt nagyon szigorúan kikötötte, hogy a házakat tilos eladni, legfeljebb akkor, ha a Stáció utcai ingatlant 40 000, a Mária utcai házat pedig 70 000 forintos áron tudják értékesíteni. (Összehasonlításképp: a ház ételára 1870-ben 25 000 forint volt). A végrendeletben azt is kiszámolta, hogy a várható jövedelemből évente négy nő és nyolc férfi szegényházi ellátása fedezhető, sőt, élelmen és ruhán felül ebből az összegből 10 krajcár napi segélyt is kiutalványozhatnak a kedvezményezetteknek.

Természetesen feltételes módról szó sem volt, a kalkulációt szigorú utasítás követte, sőt, Erzsébet még az adományban részesülő személyek jelleméről és napirendjéről is nyilatkozott. Csakis római katolikus vallású, idős nők és férfiak jöhettek szóba, akik már teljesen munkaképtelenek voltak és erkölcsileg is kifogásolhatatlan életet élnek. Ez a fajta megkülönböztetés nem csak Erzsébet, de az egész korszak szemléletmódját jellemezte. A 19. században ugyanis jellemzően a fenti szempontokhoz hasonló alapon döntötték el, hogy ki jogosult a társadalom segélyezésére. A fő választóvonal az érdemes és érdemtelen szegények között húzódott. Érdemesnek azokat a rászorulókat tartották, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, például öregség vagy betegség miatt. Érdemtelennek tekintették a munkaképes felnőtteket, még akkor is, ha éppen szándékuk ellenére sem tudtak állást találni maguknak.
Erzsébet megkülönböztetése annyiban szigorúbb, hogy ő vallási kritériumokat is megszabott, holott egyébként a hatósági segélyezés felekezeti szempontból nem tett különbséget a rászorulók között. A végrendeletben rögzített kritériumok szerint kiválasztott nélkülözőknek minden ünnepi és vasárnapi misén részt kellett venniük, ezen felül kikötötte, hogy az alapítványából ellátott személyek esténként mondjanak hálaimát a jótéteményért, amelyben részesültek. Arról nem maradt fenn információ, hogy az örökös végül minden egyes szavát követte-e az utasításnak, az azonban biztos, hogy a hagyatékot külön alapként kezelték, a ház tulajdonosa pedig még hosszú évtizedekig Budapest Székesfőváros Szegényalapja maradt. De mi is volt ez, és hogyan működött?

A SZEGÉNYALAP

A dualizmus korában a szegények ellátása helyi illetékességi alapon működött, azaz a nélkülözők segélyezése az egyes községek feladata volt. A segélyezés lehetett pénzbeli vagy természetbeni juttatás is, ez utóbbi jelenthetett például ételt, tűzifát,  ruhát, orvosi ellátást, szükséglakásban vagy szegényházban történő elhelyezést. A Szegényalap az ellátáshoz szükséges pénzt kezelte, bár bizonyos intézmények, mint például az árvaházak vagy a népkonyha, külön alapból működött. Az anyagi fedezet biztosításában fontos szerepe volt a Ferdinánd Erzsébetéhez hasonló alapítványoknak, illetve az egyszeri adományoknak is.

Triciklis postás 1908-ban Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

POSTÁSOK, SZERKESZTŐK ÉS EGYÉB HIVATALNOKOK

A Fővárosi Szegényalap a végrendeletnek megfelelően bérházként hasznosította az épületet. Lakói közt fuvarost, kishivatalnokot éppúgy találunk, mint varrónőt vagy városi tisztviselőt. Előszeretettel adták bérbe a ház helyiségeit különféle intézményeknek is. 1905-ben például kerületi tanfelügyelői irodát rendeztek be itt, de az 1900-as évek elején postahivatal is működött az épületben. A két világháború közötti időszakban itt volt a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (FANSZ) tisztviselő osztályának a székhelye. Ezt a szervezetet 1919-ben hozták létre mint a fővárosi alkalmazottak érdekképviseleti szervét. Alapításának politikai vonatkozása is volt: a Tanácsköztársaság bukása után segítséget nyújtott az új tisztikar jelöltjeinek kiválasztásában. A FANSZ jóléti alapja betegsegélyezést nyújtott, a szervezet kulturális programokat, például bálokat vagy sakkversenyeket is rendezett. Emellett építkezéseket is folytatott, ez az egyesület volt a megrendelője a Bartók Béla út 30. szám alatti Bertalan udvarnak, a Gellért udvarháznak (Kosztolányi Dezső tér 4.) és a Bocskai úti Lenke udvarnak is, melyek azóta is lakóházként funkcionálnak.
1939-ben ezt a házat is átalakították, az első emeleten dísztermet, ruhatárat és játéktermet alakítottak ki, még egy söntést is terveztek, ahol a gyűlések, előadóestek után kicsit felfrissülhetett a társaság. Az épületet később is használták irodák számára, az 1950-es években a VIII. kerületi Közért hivatalnokai rendezkedtek itt be. A söntés napjai időközben leáldoztak, napjainkban viszont egy hotel üzemel itt, így újra működik egy bár az épületben.

« vissza