Ez az összetartozás-érzet felveti a kérdést, hogy vajon mi is lehetett korábban ennek a tömbnek a helyén? Vajon hogyan lehetséges az, hogy az 1930-as évek végén, amikor ezek a házak épültek, az addigra már sűrűn beépített belvárosban egy ekkora szabad terület állt rendelkezésre? A 19. század végi kataszteri térképeken még látszik az egykori, szomszédaihoz képest hatalmas telek, amit nem is építettek teljesen körbe; a mai Stáhly utca felőli részt szabadon hagyták. És hogy mi is lehetett ez a rejtélyes, szinte nyomtalanul eltűnt épület, aminek ráadásul ilyen hatalmas udvara is volt? Kubinyi Ferenc bérháza állt itt, amit 1844-ben vásárolt meg tőle a főváros, azzal a céllal, hogy dologházzá alakítsák az épületet.

MI IS AZ A DOLOGHÁZ?

A dologházakról Dickens regényei juthatnak eszünkbe, de vajon mi is volt pontosan és hogyan is működött ez az intézmény? Leginkább a börtön és a szegényház egyfajta keverékeként írható le, melynek célja, hogy a nélkülözőket munkával lássa el, illetve egyúttal elkülönítse és bezárja a bűnözőként kezelt csavargókat, koldusokat. Természetesen nagy különbség volt az önként kért segítség és a rendőr által kiszabott kényszermunka között, ez az eltérés intézményes formát is öltött: léteztek önkéntes és kényszerítő dologházak is. Maga a gondolat a 18. századból származott. Ekkortól vált egyre hangsúlyosabb véleménnyé a szegénység és a bűnözés összekötése, a munkára kényszerítést egyszerre tekintették jótékonyságnak és erkölcsnemesítő akciónak. Az 1700-as évektől Európa-szerte nyitották meg a dologházakat, amelyeket már a kortársak is kritizáltak az itt zajló embertelen és kegyetlen bánásmód miatt.

Magyarországon 17. századi előzmények után a Pesti Jóltevő Asszonyok Egyesülete alakított önkéntes dologházat, amit a főváros 1833-ban vett saját kezelésébe, és ezután kényszerítő dologházként működött tovább. 1845-ben költözött az intézet a már említett Kubinyi-féle házba, majd 1874-ben pedig új épületébe, a mai Dologház utcába. Itt már nem működött sokáig, a fentebb említett kritikák hatására 1879-ben törvényileg beszüntették a dologház intézményét, belátva, hogy a nélkülözők testi fenyítése nem oldja meg a szegénység problémáját. A mai Rákóczi út (korabeli nevén még Kerepesi út) és a Vas utca sarkán álló épülete néhány évig a közeli Rókus kórház fiókintézményeként működött, később a főváros bérlakásokká alakította az épületet. 1930-ban azonban már teljesen üresen, elhagyatottan állt, lebontása után pedig megkezdődhetett a ma is látható bérházak építkezése.

A MODERN BÉRHÁZ MINT VÁLLALKOZÁS

Az egykori dologház telkén emelt szomszédos épületek nemcsak küllemükben hasonlítanak egymáshoz, az “a” és a “b” jelű ház ugyanannak az építésznek, Dereskei Fodor Lajosnak a munkája. A tervező egyúttal az építtető is volt, befektetési céllal vágott bele a munkába. Korábbi időszakokban sem volt szokatlan, hogy az építészek bérházakba invesztáljanak, az első világháborút követő évtizedekben azonban kicsit átalakult ez az üzleti modell. Dereskei a Magyar Építőművészet hasábjain fejtette ki, miben is állt ez a változás. Ebben az esetben az építész nem hosszú távú befektetésként gondolt a házra, a bérbeadással már nem kívánt foglalkozni, hanem eleve eladásra kínálta az épületet, ő volt a tervező, az építési vállalkozó és az eladó is egyszemélyben. Dereskei hangsúlyozta, hogy hasonló kezdeményezésekre már a 30-as években lehetett látni példát, amit akkoriban spekulatív építkezésnek minősítettek. Véleménye szerint azonban előnyös, ha az építész ragadja magához a kezdeményezést, így nem kell versengenie a megbízásért, saját magának teremt munkát. Arra sajnos nem tért ki a cikkben, hogy hogyan tudnak az építészek tőkét szerezni ehhez a vállalkozáshoz, de minden bizonnyal erre is volt ötlete, hiszen a Vas utcai bérházak is az általa leírt konstrukcióban készültek. A tervezésnek Dereskei 1939-ben kezdett neki, az építkezés a következő évre, 1940-re lett kész.

És hogy mit is jelentett a bérház esetében a modernitás? A formák átalakulásánál jóval többet. Változott ugyanis az alaprajz, a lakások elosztásának a módja is. Az új irányzat követői felhagytak a körfolyosós házak reprezentatív célokat is szem előtt tartó elrendezésével, ehelyett a praktikumra és a kényelemre törekedtek. A Vas utcai bérház földszintjén üzlethelyiségek kaptak helyet, míg az első emeleten garzonlakásokat és személyzeti szobával társított egyszobás lakásokat alakítottak ki. A felsőbb szintekre a tágasabb, kétszoba-hallos lakások kerületek. A hatemeletes épület legfelső szintjén mosó-, szárító- és vasalóhelyiségek kaptak helyet, itt alakították ki a cselédek fürdőszobáit, ami mellett még három garzonlakás is elfért. Dereskei Fodor Lajos modern nyílászárókkal, tolóajtókkal szerelte fel a házat, az előcsarnok falait pedig ruskicai márvánnyal burkolta.

EGY SZÍNÉSZNŐ OTTHONA

A környéken valószínűleg már a szomszédos, “c” épületben működő Ódry Színpad 1959-es megnyitása előtt is sok színész fordult meg, ugyanis akkor még a közeli Blaha Lujza téren állt a Nemzeti Színház.

Feltehetőleg ez a közelség is közrejátszott abban, hogy Lukács Margit a Vas utca 2/b-be költözött. A színésznő 1937 óta volt tagja a Nemzeti Színház társulatának, s az olyan klasszikus női szerepekben tündökölt, mint Gertrudis, Lady Macbeth vagy éppen Az ember tragédiájának Évája, az 1980-as években pedig a színházi munkái mellett több filmszerepet is vállalt. Tehetségét számtalan elismeréssel jutalmazták, többek között Kossuth- és Jászai-díjat is kapott, 1997 óta a Nemzeti Színház örökös tagja lett.

A Blaha Lujza téri színházat 1965-ben bontották le, Lukács Margit ekkor igyekezett megmenteni néhány emléket. Hazavitt egy nézőtéri széket, néhány díszlettervet, sőt még az egyik páholy rozettáját is megőrizte otthonában. A ház falán 2014-ben helyeztek el emléktáblát a színésznő tiszteletére.

Lukács Margit Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal

Szöveg: Bálint Angelika; fotók: Perényi László.
Háztól házig utcától utcáig 2. rész  Lektor: Sipka László (Józsefvárosi Önkormányzat; Civilek A Palotanegyedért Egyesület; Rév8 ZRT.) 2020.