A megvalósult épület végül némileg eltért az építészek eredeti elképzelésétől, az 1911-ben használatba vett házon toronytető helyett kisebb lakásokat alakítottak ki a padlás szintjén. Ma már sajnos ezek ablakait is hiába keresnénk, 1956-ban ugyanis találat érte a ház harmadik emeletét, aminek következtében a padlásfödém és az oromfal leomlott. A forradalom után két évvel a sérülések egy részét helyreállították, pontosabban visszafalazták. Az épületről a vakolat, az eredeti díszítések és a kapu feletti erkélyek továbbra is hiányoztak. 1968-ban a függőfolyosók cseréjének láttak neki, a felmérés során megállapították, hogy az udvari homlokzat és a kapu további felújításra vár. A kivitelezés végül 1973-ban zajlott, ekkor alakították ki a homlokzat ma is látható, tetőfelépítmények nélküli változatát. A lépcsőházban már feltehetőleg sokkal otthonosabban érezné magát Lőrincz úr is. A szőlőlevelekkel díszített padló, a kovácsoltvas korlátok, a mennyezet gipszstukkói és a gyönyörű virágokat formázó színes üvegablakok még az ő idejéből származnak. Ugorjunk is vissza kicsit az időben, hogy megismerkedjünk az építtetővel, és kiderítsük, hogyan is vált háztulajdonossá!

Homlokzati rajz  az eredeti tornyokkal  Forrás: BFL XV.17.d.329-36600

BÉCSI DIVAT PESTEN

Lőrincz Lajos Vilmos és felesége, Fischer Jozefin 1910-ben vásárolták meg a telken álló épületet Sztáray Sándortól, és rögtön neki is álltak saját házuk tervezésének. Mindehhez természetesen egy kisebb vagyonra volt szükségük, amire a családfő ruhák árusításával tett szert, de nem akármilyen minőségben, hanem a Neumann M. vállalat üzletvezetőjeként. Az üzlet központja Bécsben működött, Budapesten a Múzeum körút 1/b alatt építettek hatalmas áruházat. A több emeletes divatcsarnokban a női felsőkabáttól a sportruhán át a papi öltözetig mindent lehetett kapni. Az Újság című lap riportere így számolt be a hétköznapok nyüzsgéséről: “Mint a méhkasban a méhek, úgy hullámzik a vevők és az alkalmazottak sokasága a helyiségben. És milyen tarka a vevők gyülekezete! A korzók előkelő dandy-je itt választja meg a szabómüvésze kiváló műveit,(...) gyöngéd anyák szeretettel szemlélik a fiacskájuknak vásárolt új ruhát; mindenütt megelégedett arczok, — hisz Neumann M.-nél mindenkit kielégítenek. És ebben a budapesti czég főnökének, Lőrincz úrnak van a legnagyobb érdeme. Ez a kereskedő, modorában igazi világfi, előzékeny és szeretetreméltó minden tekintetben, és ért hozzá, hogyan kell a féllel bánni, őt meggyőzni és vevőül megnyerni.” A Múzeum körúti áruház legnagyobb büszkesége azonban mégiscsak a szőrmeosztály volt. Lőrincz Vilmost emiatt, mint a hazai ipar jeles támogatóját is számon tartották, mivel elérte, hogy az egész üzletlánc számára a budapesti műhelyből szállítsák a kész szűcsárut. Az elismert üzletember néhány évvel a ház elkészülése után eladta ezt az épületet. 1917-ben Grosmann Sándorné vásárolta meg az ingatlant, 1918-ban pedig Wohl Gyula birtokába került. A tulajdonosváltások ellenére Lőrincz és családja továbbra is a házban lakott.

AUTÓSOK FIGYELMÉBE

Az új tulajdonos a tudomány területéről érkezett, Wohl Gyula Budapest Székesfőváros Gázműveinek fővegyésze volt. 1927-ben alapította meg saját vállalkozását, a Polus akkumulátor és Villamos Rt-t, műhelye itt, ebben a házban működött; Wohl Gyula az autók bármely elektronikával működő részét orvosolni tudta. Főleg akkumulátorok cseréjével és töltésével lehetett őt felkeresni, de külön hirdetésben hívta fel az autótulajdonosok figyelmét a nála kapható elektromos kürtnyomógombra, amivel fénykürtjelzést lehet leadni - akkoriban ez még technikai különlegességnek számított. Wohl Gyula későbbegy másik mérnökkel, Vajda Bélával társult. Továbbra is autóelektronikával foglalkoztak, egyedül a cég neve változott: Polusról Starterre módosították.

Adódik a kérdés, hogy vajon a ház melyik részében rendezhették be ezt a műhelyt. Az épület bal oldali szárnyának hátsó részén ma is látható egy garázslehajtó. Az alagsorba vezető nyílás az 1910-ben készült terveken is szerepel, sőt eredetileg a szemközti oldalon is volt egy lejárat. Az itt található helyiségeket az építéskor raktáraknak szánták, az autósok azonban hamar meglátták benne a lehetőséget - 1914-ben már Sacelláry György bankár és országgyűlési képviselő parkoltatta itt az autóját. A jelek szerint ő maga is sok időt töltött itt, még telefont is felszereltetett a garázsába. A ház egyébként vonzotta a mérnöki szakma művelőit. Az 1920-as ‘30-as években Wohl Gyula és Vajda Béla mellett egy építész, Halasy Géza is itt lakott, Lunzer Lajos tölténygyári cégvezető szintén a szomszédság tagja volt. A reáltudományokban jártas lakók között valószínűleg különlegességszámba ment Kereszty Jenő orgonaművész, karnagy és énektanár jelenléte, aki az 1930-as években költözött a házba. Valamennyi kapcsolata még a jeles művésznek is volt a technika világával, amennyiben 1926 és 1940 között a MÁV Gépgyár zeneiskolájának volt az igazgatója.

A SZOMSZÉD FŰJE

Az 1960-as évek végén nemcsak az egyes házak felújítására vagy éppen átépítésére születtek tervek, hanem a környék átalakítását is fontolgatták. 1971-ben a Budapest Városépítési Tervező Vállalat a Szentkirályi utca, Bródy Sándor utca, Somogyi Béla utca és a Baross utca által határolt területre vonatkozóan dolgozott ki komplett rehabilitációs tervet. A koncepció egyrészt az épületek felújításának vagy éppen lebontásának lehetőségeivel foglalkozott (szerencsére a legtöbb házat megőrizték volna, és végül pedig a tervbe vett bontások sem valósultak meg), de kitért a közlekedés és a parkolás kérdéseire is, valamint nagy hangsúlyt fektetett a zöldfelületek növelésére. A parkok és játszóterek hiányát a belső udvarok egybenyitásával képzelték el. Ezeken a területeken már a növények is adottak voltak az új funkcióhoz, hiszen a legtöbb, századfordulón épült bérpalota kertjét fák, bokrok díszítették. Ezt a házat is az átalakítandó tömb részeként kezelték, belső udvarát a Szentkirályi, Horánszky és Krúdy utca által határolt rész zöldfelületével szerették volna egybenyitni, aminek eléréséhez átjárók nyitását tervezték. Az oldalsó szárnyak közül a 32. számú épület felől nyitották volna meg az épületet, a szomszéd falát ugyanígy megbontva kapcsolták volna össze a két belső udvart. Mivel ez a ház teljesen körülfogja a telket, a hátsó traktus áttörését is szükségesnek tartották. Két átjáróval már akadály nélkül csatlakozhatott a tömb területén kialakítandó közös kerthez. Az így létrejött zöld felületre játszótereket képzeltek el, gyermekek és felnőttek számára is alkalmas verziót terveztek - ez utóbbi játékasztalok és különféle tornaeszközök kihelyezését jelentette. A közös parkot az itt álló házak lakóinak szánták, az utcáról csak úgy nem lehetett volna ide besétálni játszani vagy sportolni egy kicsit. A terv végül nem valósult meg, a ház viszont, mint ahogy arról már esett szó, a 70-es években valóban részleges felújításra került.

Szöveg: Bálint Angelika; fotók: Perényi László.
Háztól házig utcától utcáig 2. rész  Lektor: Sipka László (Józsefvárosi Önkormányzat; Civilek A Palotanegyedért Egyesület; Rév8 ZRT.) 2020.