Fotó: Sarkadi Péter

házak, paloták

Egy új földesúr palotája: Krúdy Gyula utca 11.

2020. szeptember 21.

Az 1890-es évek végén épült bérpalota eleganciája az utcáról nézve is magával ragadó, beljebb lépve pedig könnyen támadhat az a gondolatunk, hogy már önmagában ezért az ellipszis alakú lépcsőházért is érdemes volt fáradozni a ház megépítésével. Ezt a munkát Reusz Henrik vállalta magára, igaz nem a szó fizikai értelmében, hanem a megvalósítás anyagi oldalát tekintve, ő volt ugyanis a ház megrendelője.

 A tervező kiléte kérdéses, a kivitelezés bizonyos Mészáros és Gutenberger cég munkája. Reusz Henrik édesapja, Károly kereskedelemmel alapozta meg a családi vagyont, majd az ebből származó jövedelmet földbirtokba fektette. Ez a stratégia gyakori volt a dualizmus korában. A kereskedés vagy más gazdasági tevékenység révén felemelkedett családok részben a nemesség értékrendjéhez igazodtak, mármint abban a tekintetben, hogy a földbirtokra, mint a család társadalmi státuszát kifejező tulajdonra tekintettek. Ezt a gondolkodásmódot esetünkben is nagyon jól szemlélteti, hogy Reuszék a Sőtér család tápiósápi (ma: Sülysáp) birtokainak megvásárlásakor az itt álló kastélyra is igényt tartottak. A földbirtok persze az újonnan nemesített családok esetében egyáltalán nem csak a rang kifejezésére szolgált, nagyon jól látták benne a gazdasági lehetőségeket is. Henriknek 1896-ban sikerült nemességet szereznie, mégpedig mezőgazdasági tevékenysége elismeréseképpen. Nem véletlen, hogy címerében három búzakalászt tartó kéz szerepel, ezt büszkén függesztette ki a palotája bejárata fölé is, ma is megcsodálhatjuk. A család neve pedig az új ranggal együtt Ráthonyi előnévvel bővült.

HOVÁ LETT A SZOMSZÉD?

Reusz Henrik palotája a mai Lőrinc pap tér és a Krúdy utca találkozásánál épült fel, viszont korábban ez a házhely még egyáltalán nem saroktelek volt. Az 1870-es és 80-as években készült térképeken még jól látszik a mai tér helyét elfoglaló, U-alakú ház. A Fővárosi Levéltárban nem őriznek ehhez a helyrajzi számhoz tartozó iratot, így nehéz kideríteni, pontosan hogyan alakult az épület története. Annyi bizonyos, hogy 1898-ban, amikor Reusz Henrik palotájának építése kezdetét vette, már nem állt itt semmilyen épület. Az építési engedély kérelmezésekor megjegyezték, hogy az újonnan építendő bérpalota “a már létesített térre kiugrik”. Az új tér ekkor még névtelen volt, s csak kicsivel később, 1900-ban nevezték el Scitovszky János esztergomi hercegprímásról. Az 1950-es években a magas rangú katolikus főméltóság neve azonban nem csengett jól, ezért Lőrinc pap térre módosították a címet. Igaz ugyan, hogy Lőrinc is pap volt, viszont sokkal régebben, a Dózsa-féle háborúk idején, amit a korabeli hatalom történelemszemlélete forradalmi cselekedetnek minősített, így a Nagybotú Lőrincnek megbocsájtották egyházi kötődését.

HÁZŐRZŐ LEGENDÁK

A megüresedett szomszédos teleknek köszönhetően Reusznak egy sarokház építésére nyílt lehetősége. Ki is használták ezt az adottságot, az első emelet sarkán, az erkély fölött egy szárnyas oroszlánt helyeztek el. Ez az díszítés összefüggésben lehet az épület reneszánsz stílusjegyeket idéző homlokzatával, a velencei palotaépítészet formavilágának felelevenítésével. A szárnyas oroszlán ugyanis Velence címerállata, Szent Márk evangélista révén kapcsolódik a városhoz. A hagyomány szerint velencei kereskedők 828-ban vitték magukkal Alexandriából az evangélista földi maradványait hazájukba. Az ereklyék birtoklásának köszönhetően Márk a város védőszentjévé vált. Az oroszlán a legtöbb kultúrkörben a hatalom és az erő jelképe, ezért gyakran jelenítették meg templomok vagy sírok őrzőjeként is. A görög és az egyiptomi mitológiában is a nappal és a fénnyel áll kapcsolatban, Heraklész attribútumaként a hősiességre emlékeztet. Bármelyik verziót is érezzük szimpatikusnak, mindegyik jól mutatja, hogy hasznos dolog lehet, ha egy oroszlán, különösen ha egy szárnyas példány vigyáz a házra.


Fotó: Sarkadi Péter

RENDELŐ A HÁZBAN

A ház egy igazi tudóssal is büszkélkedhet, hiszen 1903 és 1908 között dr. Korányi Sándort, a híres orvos família tagját is lakói között találjuk. Sándor Korányi Frigyes fia volt, édesapja a 19. század legkiemelkedőbb orvosai közé tartozott, számtalan egészségügyi reform kidolgozása és megvalósítása kötődik a nevéhez, érdemeiért bárói rangot kapott. Fia is követte ezt a pályát, nemzetközileg elismert belgyógyász és ideggyógyász vált belőle. A vesebetegségek vizsgálatában újfajta diagnosztizálást dolgozott ki, gyógyítással és kezeléssel kapcsolatos szemléletmódja nemcsak az orvostudomány szempontjából jelentős. Hangsúlyozta, hogy a 19. században komoly gondot okozó tuberkulozis terjedésének társadalmi okai is vannak, így nem elég csupán a kórházakra szorítkozni a probléma kezelésében. Orvosi és kutató munkája mellett oktatott is, iskolateremtő személyiség volt, akit hallgatói igazi rajongással vettek körül. Rengeteget dolgozott, a klinikáról hazaérve, délután a saját lakásában folytatta a betegek gyógyítását. Mindeközben építkezésbe is kezdett, a Váci utca 42. szám alatt álló bérpalotája 1908-ra készült el, ebben az évben költözött el ebből a házból.

KOLLÉGIUMI ÉVEK

Reusz Henriktől 1916-ban a Királyi Magyar Tudományi Egyetem Alap vásárolta meg az épületet, 1917-ben internátust alakítottak itt ki egyetemi hallgatónők számára. Ekkor költözött ide az Isteni Megváltóról Nevezett Soproni Női Kongregáció irányítása alatt álló Collegium Marianum. Az intézet 1914 óta működött, korábban a Mária utcában kapott helyet. A női kollégium, sőt, egyáltalán a nők megjelenése a felsőoktatásban ekkor még viszonylag újdonságként hatott. Alig telt még el két évtized azóta, hogy 1895-ben megnyitották előttük az egyetemek kapuit. Persze nem mindegyikét, a nőket ekkor az orvosi, a bölcsészeti és a gyógyszerészeti képzésekre engedték be. A mérnöki szakra 1918 után jelentkezhettek, de csak korlátozott számban. Az 1930-as években például kizárólag az Apponyi-kollégium hölgytagjait vették fel a Műegyetemre, a más intézményekről jelentkező nők, mint például a Collegium Marianum növendékeinek kérelmét automatikusan visszautasították. Az összes egyetemi képzést még később, 1948 után tették elérhetővé nők számára is. Az egyetemek megnyitásával egyidőben viszont a Collegium Marianumot megszüntették. 1950-től kezdve rövid időre a Pázmány Péter Egyetem számára rendeztek itt be fiúkollégiumot. Ez az új funkció mindössze néhány évig tartott, 1956-ban már a Pénzügyminisztérium tulajdonában volt az épület. Ekkor egyszobás, komfort nélküli szolgálati bérlakásokat alakítottak itt ki, melyekhez szintenként egy közös mosdó tartozott. Az 1960-as években újabb építkezések zajlottak, a kényelmetlennek bizonyuló lakáselosztást próbálták praktikusabbá formálni, ekkor alakították ki a ma is használatban lévő kétszobás lakások egy részét. Az épület a közelmúltban egy újabb, kilenc lakásos szinttel gazdagodott, ezt az eredeti homlokzattól beljebb, az eredeti párkányzat takarásában alakították ki.

« vissza