A telken 1903-ban zajlott az első építkezés, Dr. Horváth József és Katalin megrendelésére. A Horváth család ekkor már csaknem húsz éve, 1885 óta élt itt, beköltözésük idején még egy kétemeletes bérház állt a 7-es szám alatt. Az új, háromemeletes épület Klinger József tervei alapján készült el. Ekkor még hagyományos formát követett, U alakban vette körül a telket. Sajnos az építtetők már csak néhány évig élvezhették az új házat. Horváth József 1907-ben elhunyt, tőle Horváth Krisztina (feltehetőleg a lánya) örökölte meg az ingatlant. Krisztina szintén vállalkozó szellemű volt, 1910-ben új részt csatolt az épülethez, a ma is látható hátsó, bástyára emlékeztető toldalékot, melynek terveit Kardos István készítette el. Ezzel a megoldással szintenként négy lakással tudták bővíteni a bérházat, így jócskán megnövelve a bérleti díjakból származó jövedelmet. Pontosan nem tudni, hogy honnan is származott a kiugró sarkok ötlete, érdekes egybeesés azonban, hogy Krisztina férje, Merkel Lajos magasrangú katonatiszt volt.

Alaprajz  A sarkokon rondellára hasonlító kiugrásokkal  Forrás: BFL-XV.17.d.329-36503 

KÓSZÁLÓ A PALOTANEGYEDBEN

„Pedig csak egy nagy költő énekelhetné meg méltóképpen a budapesti májust” Ambrus Zoltán 1899-es novellájában fogalmazta meg ezt az ábrándját, pedig valójában nem kell messzire menni költőért, az ő írásaiból is megismerhető a századfordulós főváros számtalan arca, és nemcsak a májusi derű, de a hétköznapok világa is, minden bosszúságukkal együtt. Ambrus Zoltán egy igazi felfedezőhöz méltóan időnként elveszett a városban, hosszú sétákra indult, csak úgy céltalanul, pontosabban azzal a céllal, hogy megismerje az őt körülvevő világot. Sétái kiindulópontja pedig hosszú évtizedekig a Józsefváros volt. Az író 1888-ban költözött erre a környékre, először a Zerge utca 17-be (ma Horánszky utca), majd a Baross utca 120. alá, 1905 és 1907 környékén pedig pont ebben a házban, a Vas utca 7-ben volt a lakása. Innen előbb a Sándor (ma Bródy Sándor) utcába költözött, majd az Üllői út 36-os házba, itt élt élete végéig.  A Vas utca 7-ben második feleségével, Benkő Etelka operaénekesnővel lakott. (Első feleségét, Tormássy Gizellát 1888-ban, kislányuk születésekor veszítette el.) Ambrus ekkor már elismert író volt. Együtt dolgozott Kiss Józseffel a Hét című irodalmi folyóiraton, Bródy Sándorral a Jővendő című lapnál, emellett több újság is rendszeresen közölte írásait, mint például az Új Idők, a Budapesti Szemle vagy a Magyar Hírlap. A közelben működő Révai Kiadó (Üllői út 18.) ebben az időszakban kezdte el megjelentetni Ambrus életművét, 1906 és 1913 között tizenhat kötetben publikálták válogatott szépprózáit, publicisztikai írásait és tanulmányai gyűjteményét.

És hogy milyen is volt Ambrus Zoltán viszonya a várossal és benne a Palotanegyeddel?

Kortársa, Kárpáti Aurél a magyar irodalmi élet első igazán nagyvárosi írójaként jellemezte őt. Valószínűleg ehhez hozzájárultak Ambrus párizsi tapasztalatai és a már említett városi séták is. Ez a tevékenység ugyanis a 19. századi francia irodalomban már fogalommá emelkedett: a kószálást csupán önmagáért űző figurát flâneur-nek, azaz kószálónak nevezték. Persze a látszólag semmittevő séta során lehetett a lehető legmélyebben megismerni a város rezdüléseit. Eléggé biztosra vehető, hogy Ambrus ismerte ezt a jelenséget, ugyanis Párizsból küldött tárcaleveleit Flâneur álnéven publikálta. Írásaiból még azt is megtudhatjuk, milyen érzés is ez a kószálás: „Nem tudom megállni, hogy a faképnél ne hagyjam állítólag okosabb dolgaimat s meg ne induljak gyönyörködni: ifjúságodnak szépségeiben. Ilyenkor a véletlenre bízom magam. Megyek, amerre az utcai élet szeszélyei vezetnek. Átkószálom az előttem bandukolók világát s lépten nyomon azon veszem észre magam, hogy tele vagyok felfedezésekkel.” (Szentimentális séta)

A MONARCHIA SZOLGÁLATÁBAN

Merkel Lajos, akit fiatalabb korában valószínűleg még inkább Ludwigként szólítottak, császári királyi tüzérezredesként szolgált, a pozsonyi tüzérdandárság parancsnoka volt. A katonaélet békeidőkben is kötelezettséggel járt, de Merkel Lajosnak a háborúzásból is kijutott. Harcolt ugyanis az 1866-os osztrák-porosz háborúban, a königgrätzi ütközetben is részt vett. Ekkor még fiatal, 24 éves katonatiszt volt. Feleségével, Horváth Krisztinával pozsonyi kirendeltsége miatt valószínűleg keveset időztek a Vas utcai házukban, a napilapok híradásai szerint az ottani társasági életből viszont kivették a részüket. Merkel 1912-ben nyugállományba vonult, ennek ellenére az első világháború kitüntetettjei között még szerepel a neve. 1930-ban, 88 éves korában hunyt el.

A TOLL

A ház Ambrus Zoltán kiköltözése után sem maradt hosszú ideig írók nélkül. A két világháború között itt működött A Toll című szépirodalmi és kritikai folyóirat szerkesztősége. A lapot 1929-ben Ignotus indította, szerkesztője kezdetben Kaczér Vilmos, később pedig Zsolt Béla volt. Munkatársai között ott találjuk többek között Nagy Lajos, Karinthy Frigyes, Márai Sándor, Kosztolányi Dezső nevét is. A Toll urbánus, polgári ellenzéki lap volt, hasábjain az irodalom mellett társadalmi és politikai kérdésekben is markáns véleményt alkottak. Mindezt figyelembe véve nem is az a meglepő, hogy 1938-ban megvonták a lap terjesztési jogát, hanem az, hogy ilyen sokáig működni tudott.

EGY SZELET TORTA

A szerkesztőség tagjainak és a ház többi lakójának sem kellett messzire menni, ha munka közben felüdülésképp egy kis süteményre vágytak. Az 1930-as években ugyanis a házban működött “Hermann és Péntek” kereskedése és raktára. A társaság büszkén hirdette, hogy ők a New York kávéház szállítói is, valamint a valódi Pischinger torta forgalmazói. Na, de milyen is lehet az a Pischinger torta?

Ez az édesség egyenesen Bécsből érkezett, Pischinger Oszkár csokoládégyárának saját szabadalma volt. A cégnek egyébként az 1920-as években Budapesten is működött alvállalata. Az Új Idők gasztronómiai rovatában azt írták a tortájukról, hogy “különösen világhírű, készítése pedig igen egyszerű.” Tagadhatlanul remek párosítás ez, lássuk, hogy mit jelent a gyakorlatban: darált mogyoróval gazdagított csokoládékrémmel megkent karlsbadi ostyalapokat rétegeztek egymásra, majd az egész tortát még több csokival és gyümölcslekvárral ízesítették. Pischinger egyszerű és nagyszerű találmánya rangos díjakat nyert, a receptet még Párizsban is éremmel tüntették ki. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a tortát lépten-nyomon hamisították. Pischinger sajtóközleményekben kérte a vásárlókat, hogy csak az ő névjegyével ellátott édességeket vásárolják, ne pedig a konkurensek utánzatait. A legnagyobb elismerés viszont mégiscsak az, hogy a Pischinger torta elkészítésének módja még napjainkban is megtalálható sok szakácskönyvben, csakúgy, mint különféle gasztronómiai oldalakon.

Szöveg: Bálint Angelika; fotók: Perényi László.
Háztól házig utcától utcáig 2. rész  Lektor: Sipka László (Józsefvárosi Önkormányzat; Civilek A Palotanegyedért Egyesület; Rév8 ZRT.) 2020.