Múlt és jelen

A Bodográftól a Bányászon át a Graffitiig

2019. április 3.

A mai József körút 63. szám alatti épületben már az 1910-es években mozi működött Bodográf néven, ahová előszeretettel járt Mándy Iván is. A filmszínház a 40-es években Baross mozgó néven várta a nagyérdeműt, az államosítás után pedig a Bányász nevet kapta. A mozit a 60-as évek végén felújították, a rendszerváltás után kapta a Graffiti nevet, véglegesen 1999 januárjában zárt be, helyén napjainkban könyvesbolt működik.

 A József körút 63. szám alatti, ötszintes, egy sarkon álló eklektikus épület az 1890-es évek végére készült el Wellisch Alfréd vezetésével Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. A ház földszintjén már az 1910-es évektől mozi működött. 




A Bodográf befogadóképessége 640 fő volt, de 1942-44 között már Baross mozi lett a neve, 1945-től azonban ismét Bodográf néven működött. 
Mándy Iván életének meghatározó helyszíne volt a Bodográf mozi, amelyről így beszélt egy interjúban: „A Bodográfban volt A és B terem. Én mindig a B terembe jártam. Nem tudom, miért. Néha már abban is kételkedtem, hogy van-e tényleg A terem. Vagy oda csak túlvilági lények járnak? A Királyok királyát láttam egy vasárnap délutáni előadáson. Olyan szomorú nap volt, és mikor kiléptem abba az esős délutánba, azt mondtam, nem megyek holnap iskolába. Egyáltalán nem megyek iskolába. Apám rögtön azt mondta: jó, persze hogy nem mész. Én valószínűleg író leszek, mondtam. Te író vagy! Nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki hisz az emberben. De az iskolát otthagytam. Úgyhogy ma is érettségi előtt ülök itt.”

 
Bodográfból Bányász…


1951 decemberétől a filmszínház már Bányász moziként nyitott ki, két teremmel. „A Bodográf mozi ezzel a névvel nagyon jó volt. Aztán Bányásznak hívták. De ezt nem lehet egy lánynak mondani, hogy gyere, menjünk a Bányászba. És ez nem a bányászok ellen szól, az Isten szerelmére! Éppen hogy mellettük. Más a helyük, más a szerepük. Egy mozit így nem lehet hívni. Hát tudni kell, hogy mi az a mozi! De többek között ezt sem tudták. Stílusuk nem volt, érzékük nem volt, és szeretetük nem volt” – mondta Mándy Iván az interjúban. 

 
…Bányászból Graffiti


A mozi 1969-ben ideiglenesen bezárt, 1971-ben nyitották meg újra, viszont már csak egy teremmel, 1975-80 között pedig a Magyar Filmek Mozijaként működött. A Bányászban 1988-ban húzták le a rolót, de csak azért, hogy majd egy évvel később Graffiti mozi néven újra megnyílhasson. 

 


A Graffiti 1999 januárjában zárt véglegesen be, azóta itt mozi nem működik. Jó pár évig az Apáczai Kiadó működött, de 2017 első felében bezárt. Kultúra azért maradt, ugyanis helyét egy könyvesbolt vette át.
 

Mozi a moziban


Érdekesség – de talán nem is oly’ meglepő –, hogy a Bodográf mozi (legalábbis a felirata) feltűnik az 1973-as Régi idők focija című filmben. 

 


Minarik Ede ide érkezik, hogy a gazdag mozitulajtól egy kis pénzt próbáljon szerezni nagyszerű csapatának. És itt, a Bodográf előtt – ahol egyébként Chaplin A kölyök című filmjét adják – repül az égbe az a labda.


Szerző: Nedbál Miklós



 

« vissza