Pedig így van. Illetve pontosítanék: van egy másik is, ami szintén hihetetlenül értékes számomra. Egy vidéki buliban voltunk, a koncert végén pedig elém állt egy srác, és a farzsebéből előhúzva egy csuromvizes, teljesen összegyűrt kockás papírlapot adott át. Látszott rajta, hogy már otthon megírta, ez állt rajta: szeretünk titeket. Ez a mi Kossuth-díjunk. Finoman fogalmazva, az előző rendszer nem ölelt a keblére, a rendszerváltás óta pedig olyanok is kaptak magas állami kitüntetést, akik besúgók voltak. Sok elismerés emiatt el is értéktelenedett, nem vehető komolyan. A mostani kitüntetés persze teljesen más. A józsefvárosi díszpolgári elismerésemről szóló levél így kezdődött: Kedves művész úr! Elmosolyodtam, mindhárom kifejezést erős túlzásnak vélem velem kapcsolatban. De természetesen megtisztelő, örülök neki, mind a magam, mind a P. Mobil nevében. 
 

 

Hogy indult a zenemánia? 

 

Mindig is szerettem a zenét, úgy csapódtam az általános iskolában egy bandához, hogy elkezdtem az ügyeiket intézni. Később a Gesarolnak, illetve a P. Mobilnak írtam a szövegeket, szerveztem a fellépéseket, intéztem a technikát, konferáltam a színpadon, csináltam a show-t és igyekeztem propagálni a zenekart. Erre nagy szükség is volt, hiszen a rádió nem játszotta a számainkat, az újságok nem írtak rólunk, illetve csak akkor, ha valami rosszat lehetett a hasábokon közzétenni. Ugyanakkor, mivel az akkori magyar jogrend nem ismerte a menedzser fogalmát, és csak zenekari tag intézhette a csapat ügyeit, kénytelen voltam kongából levizsgázni.

 

És sikerült a konga-vizsga? 

 

Igen, habár nem sok hasznát vettem. Később a zenekarral próbáltunk ORI-vizsgát is tenni, néhányszor neki is futottunk. Megborotválkoztunk, felvettük a legjobb ruhánkat, megfésülködtünk, és próbáltunk elfogadhatónak tűnni, de csak nem sikerült. Majd egy Skorpió-koncert után valami miatt a kezünkbe nyomták a papirost.

 

 

Miért kellett nevet változtatniuk? 

 

Valakinek szúrta szemét, hogy egy rovarirtó szer nevét viseli a zenekar. Négy év után így lettünk a Gesarolból P. Mobil, először 1973. június 16-án léptünk fel a diósgyőri popfesztiválon.  A szerencsének köszönhetően kerültünk a műsorba: a Generál nem ért volna oda a buliba, az Omega meg máshol játszott. Így a délutáni főműsort mi kezdhettük mintegy tízezer ember előtt. 

 

És mivel „a rock örök és elpusztíthatatlan”, még most is él a P. Mobil. 

 

Két gyenge pontja a P. Mobil történetének, hogy nagyon korán jöttünk, illetve még mindig itt vagyunk. És ez egy csomó embert nagyon idegesít. Az azért egy nagyon jóleső érzés, ha például elmegyünk Erdélybe játszani, és még mindig látjuk az árusoknál felbukkanni a „Magyar vagyok, nem turista” feliratú pólókat, ami eredetileg a felújított Honfoglalás-szvitünk egyik szlogenje volt. Tíz olyan év volt az életünkben, amikor 300-320 bulit nyomtunk 365 nap alatt. Autópályák nélkül, Barkasszal, majd IFA-teherautóval jártuk az országot. Ha az 50 km/órás átlagot tartottuk, már jók voltunk. A lényeg, hogy a közönség szeretett minket, ami a mai napig nem akar múlni. A múltkor valaki összeszámolta: a Kárpát-medencében több mint 400 zenekar játssza a számainkat.

 

Sashalmon nőtt fel, hogyan került Józsefvárosba? 

 

28 évesen jöttem be a városba. Először a Koszorú utcában éltem, egy 18 négyzetméteres szoba-konyhás lakásban, itt elég sokáig küzdöttem. Később átköltöztem a Karácsony Sándor utcába, majd a Gutenberg térnél laktam, végül a Rökk Szilárd utcában kötöttem ki.

Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre? 

 

A Rákóczi téren akkor még keményen dolgoztak a lányok, tiszta Harlem volt. A kerületben korábban is rendszeresen jártunk: nagyon szerettük például az Orczy kertben a szabadtéri színpadot, jó bulik voltak itt, de gyakran megfordultam az Alfa moziban és a Népszínház utcai Nap és a Csokonai filmszínházakban is. Sokszor voltunk a Gólyában is, ami azért elég kemény hely volt, de nagyon jól főztek. Itt jöttünk össze például a Kopaszkutya forgatásakor is. 

A főszereplők, az alkotók összezártak, kizártak. Ugyanakkor szerintem a filmből rengeteg lehetőséget kihagytak, kész forgatókönyvem volt, még ma is megvan. Az igazi folytatás elkészítéséről én azonban nem mondtam le, a Kutyából szalonna egy klasszikus történet lenne a régi zenekari tagok felkereséséről, akiken keresztül sok mindent elmesélhetünk a korszakról, a rendszerváltásról, a zenéről.

 

Mennyiben köszönnek vissza dalaikban a józsefvárosi élmények? 

 

A Koszorú utcai Pléhkrisztusról konkrét dal is született, de egyéb élmények, emlékek sora épült be a dalokba. A környéken, a körfolyosós házunkban mindig zajlott az élet, az egyik szoba-konyhás lakásból egyik reggel 15-en indultak útnak, a másik előtt éppen két lány tépte egymást. Egy családi veszekedésnél a nő kidobta a férjének az akváriumát az emeletről az udvarra, aki meg szaladt le, és próbálta összeszedegetni az aranyhalait egy vödörbe. Voltak szomorú, elgondolkodtató esetek.

 

Merre tovább? 

 

Mint megtudtam, volt fővárosi képviselőként ingyen hely jár a Fiumei úti sírkertben, de egyelőre még nem tervezem a költözést. Minden embernek  van egy programja, mint a mosógépnek: addig csinálom, amíg le nem járok. A Slade frontembere, Noddy Holden nyilatkozta, a legfontosabb, hogy megnevettesd, szórakoztasd a közönségedet: make them smile. Óriási dolog, ha egy bulidra eljön 1500-2000 ember, akik két órán keresztül veled énekelnek, tombolnak, elfelejteted velük az otthoni, munkahelyi bajaikat és fel tudod tölteni őket. Ha szeretnek, szinte mindent megbocsájtanak, azt azonban már nem, ha nem teszed ki a lelked a színpadra. És ez műfajtól független. John Lennon mondta, és igaza volt: annál többet, hogy egy generáció életének a részévé válsz, nem lehet elérni.

 Forrás: jozsefvaros.hu