Közösséget építünk

A természet Isten ajándéka

2015. június 4.

Németh Lajos képeiből nyílt kiállítás a Párbeszéd Házában. A 91 éves festőművész munkáit június 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők munkanapokon 15 és 18 óra között.

 Az ünnepélyes megnyitón Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója méltatta az idős művész munkásságát. Mint mondta, egy tárlat megtekintésének időt kell szentelni, amikor nem csupán elrohanunk a képek előtt, hanem megállunk és hagyjuk, hogy azok megszólítsanak. Ekkor - ha csak egy pillanatra is - betekintést nyerhetünk az alkotó lelkének templomába - tette hozzá.


Feledy Balázs művészeti író köszöntőjében üdvözölte, hogy Németh Lajos egészségben és változatlan alkotókedvvel vett részt a megnyitón. Felidézte az alkotóművész életének korai szakaszát, amikor már tudatosan készült festőnek, éppen ezért - húzta alá - élete minden momentuma hatott művészi pályájára.


A képeket elemezve elmondta, hogy az alapvetően látvány alapú festészeti stílus tükröződik vissza a kiállításon megtekinthető természeti, szakrális és portré képein is. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a festmények tematikája inspirálta a kiállítás címét is: A természet Isten ajándéka.
 


Németh Lajos egy meglepetéssel készült a megjelent vendégeknek, és - egy festőművésztől szokatlan módon - elszavalta Ady Endre Krisztus-kereszt az erdőn című versét.
 


 A nyitórendezvény alatt Mohay Anna varázsolta el a közönséget, aki gordonkán adott elő klasszikus műveket.
 

« vissza