Hogy kerültél kapcsolatba a kovácsmesterséggel?

Miskolcon a Gábor Áron Művészeti Szakközépiskolába jelentkeztem grafikusnak, de egy kicsit szétszórt voltam a beiratkozás napján, és otthon hagytam a jelentkezéshez szükséges anyagok felét. Ezért ezt a lehetőséget elszalasztottam. Azonban édesapám egyik jó barátja volt a művészeti vezető, aki megmutatta a kovácsműhelyt, és finoman célzott rá, hogy „jobb” dolgok vannak ott, mint a grafikusoknál. Azt hiszem, egyértelmű, hogy meggyőzött.

A családodban más is dolgozott hasonló, kreatív szakmában?

Édesapám címfestő volt és portrékat rajzolt, nagyapám bőrrel foglalkozott, karikás ostorokat készített, nagybátyám pedig tájfotós volt. Ezek miatt én is korán kapcsolatba kerültem a művészetekkel. Gyerekkoromban agyaggal dolgoztam, origami szakkörre jártam, de művészeti táborokban is sokat rajzoltam.

Úgy tűnik, hogy a hagyományőrzés nem volt ismeretlen nálatok.

Valóban nem, ezért is örülök, hogy én is ilyen irányban indultam el.

Mi különbözteti meg a 21. századi kovácsot, egy régen élt vasverőtől?

Az alapok nem változtak, de természetesen a technika nagyon sokat segít: régen mindent kézzel csináltak, ma gépekkel fúrunk és izzítjuk a tüzet. Ettől függetlenül igyekszem mindent a hagyományos módon elkészíteni.

Sokan kihalófélben lévő szakmának tartják a kovácsmesterséget. Mit lehet tenni azért, hogy életben maradjon?

Valóban egyre kevesebben vagyunk, de a megoldás egyszerű: művelni kell. Ma viszonylag kevés helyen érhető el ilyen képzés, azok is megkérdőjelezhető felkészültséggel látják el a tanulókat. Sokkal több lelkes fiatalra lenne szükség.


 

A Bródy Sándor utca 6. pincéje korábban is kovácsműhelyként működött. Mi a története, ismerted a korábbi tulajdonosokat?

Ismertem, aki előttem dolgozott itt, de nem sokat tudok róla. Különböző történetek keringenek a műhelyről: állítólag csavargyár is működött a helyén, de van, aki azt mondja, hogy mindig is kovácsok dolgoztak a pincében.

Miskolcról hogyan jutottál el a Palotanegyedig?

Bezárt a korábbi műhely, ahol dolgoztam, más lehetőség pedig nem volt a városban. Igazából szerencsét próbáltam akkor, amikor feljöttem Budapestre. Nagybátyám ismerte az előző tulajdonost, rajta keresztül kerültem ide. Először nem biztattak semmi jóval, két héttel később azonban csörgött a telefon és azóta itt vagyok.


 

Mióta vered a vasat Vasverőként az utcában?

2013-ban hoztam létre a Vasverőt először egyéni vállalkozóként, majd év végén már kft-t alapítottam.

Beszéljünk egy kicsit a szakmáról. Hogy néz ki a kovács egy napja?

Fél nyolc körül kelek, leviszem a kutyát sétálni, elintézem az e-maileket, és már jövök is dolgozni. Ha melegalakításra van szükség, akkor begyújtok, ha nincs, akkor hegesztek, vagy összeállítom a félkész terméket. A nagyobb megrendeléseket általában a helyszínen szerelem össze, ilyenkor nem vagyok a műhelyben. Hat körül végzek, pihenés viszont csak hétvégén van, hiszen este ülök le árajánlatokat írni, rajzolni és akkor tervezem meg a másnapi munkát is.

Kik a megrendelőid?

Magánszemélyektől, az önkormányzaton át, a társasházakig gyakorlatilag bárki.

Milyen munkáidat csodálhatják meg a helyiek a környéken?

A Mikszáth Kálmán téren csináltam díszkerítést, a Pollack Mihály téren rácsokat, a Puskin utcában kapurekonstrukciót, a Krúdy Gyula utcában ablakrácsokat, előtetőt, lámpát.

Mi volt a legkülönlegesebb megrendelésed?

Hastáncosok számára készítettem tiarát, kardíszeket és egyszer egy melltartót is, szőlőlevél mintával.

 

Volt olyan kérés, amit visszautasítottál?

Természetesen előfordul, hogy olyan sok a munkám, hogy nem tudom azonnal teljesíteni a megrendelést, de nem utasítok vissza semmilyen kívánságot, igyekszem mindent megoldani.

Milyen irányban szeretnéd fejleszteni a vállalkozásodat a jövőben?

Fontosnak tartom a hagyományőrzést, azonban mostanában a modern design felé is kacsingatok. Szeretnék egy olyan kollekciót létrehozni, ami a lakásban található használati tárgyakat fedi le: ágyak, székek, konyhai eszközök, díszek.

 

Tedd a szívedre a kezedet: ütöttél már félre a kalapáccsal, vagy égetted meg magad?

A félreütés inkább a tanulóévekre jellemző, de az égési sérüléseket nem tudja elkerülni, aki tűzzel dolgozik.

Köszönöm az interjút!