Fejlesztés

Az ország első egyszülős központja a Palotanegyedben

2018. március 26.

Bokrétaünneppel összekötött sajtótájékoztatót tartott Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke az Egyszülős családok világnapján az Üllői út 30. szám alatti, hamarosan megnyíló Egyszülős Központban. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben szakemberek várják majd a gyermeküket egyedül nevelőket, akik mobil irodaként is használhatják a közösségi teret, emellett játszóház és kávézó is üzemel majd a központban. Józsefváros önkormányzata az intézmény felújításához mintegy 11,5 millió forinttal járult hozzá.

 Nagy Anna szerint a komplex szolgáltatáscsomagot is nyújtó Egyszülős Központ nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is első lehet. Céljuk, hogy modellintézménnyé váljon, és mintájára még több hasonló nyíljon országszerte, és újabb közösségek alakuljanak ki, melyek védőhálót nyújtanak a rászoruló családoknak.




Egy felmérésüket ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyszülős családok legnagyobb problémája nem az anyagi nehézség, hanem az elmagányosodás, az izoláció. Mint mondta, a kutatás célja az volt, hogy az érintettek mondhassák el, mire van igazán szükségük. Nagy Anna alapítványa eddigi működését értékelve fontos eredményként fogalmazta meg, hogy az egyszülős családok végre „láthatóvá váltak”.

 


Az Egyszülős Központ egyik legfőbb feladatának a segítségnyújtást határozza meg: a családok ingyen vehetnek igénybe a mindennapi munkához szükséges praktikus szolgáltatásokat, valamint többek közt jogi, pszichológiai és munkaerő-piaci segítséget.

 


A másik legfontosabb célja a közösségépítés, melynek keretén belül főként az elmagányosodást előznék meg. A tervek szerint programokat, rendezvényeket, önsegítő csoportokat, előadásokat szerveznek az egyedülálló szülőknek, valamint a központban gyermekfelügyeletet, játszóházat is biztosítanak majd. Nagy Anna kitért arra is, hogy az intézményben olyan programokat is elindítanak majd, melyek azon külön élő szülőket segítik, akik nem láthatják minden nap a gyermeküket. 
Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság
 

« vissza