Interjú
Beszélgetés Rónaszéki Tamással, a Musica Sacra Kórus vezetőjével
2018. augusztus 27.
Közel fél évszázada, 1970-ben alakult meg Musica Sacra Kórus, a Palotanegyed-béli Jézus Szíve-templom leghosszabb ideje működő énekegyüttese. A kórus karnagya, Rónaszéki Tamás 1977-ben csatlakozott az együtteshez, amelynek már harminc éve a vezetője is egyben. A hegedűművész-tanárral személyes élményein keresztül a nagymúltú, és máig töretlenül aktív kórus történetéről és mindennapjairól beszélgettünk annak apropóján, hogy kerületünk ebben az évben Józsefvárosi Becsületkereszt kitüntetéssel ismerte el a közösség eddigi munkáját.
Induljunk el a kezdetektől. Beszéljen kérem a kórus születéséről!
A kórus fiatal hittanosok közösségeiből alakult 1970-ben. Az Üllői úti Örökimádás templom, és az Ulászló utcai Szentlélek-kápolna fiataljai vetették fel az ötletet, hogy idejöjjenek a Palotanegyed jezsuita templomába, amely egyébként kitűnő akusztikával rendelkezik. Egy ideig fiatal papként Alberti Árpád atya – aki később huszonhat éven át a Szent István-bazilikában szolgált –, vezette a kórust, tőle vette át a tisztet ifjabb Sapszon Ferenc, akit jómagam váltottam harminc éve, 1988 őszén.
Ön mikor lett tagja a közösségnek?
Én kiskőrösi gyerek vagyok, akkoriban a Bartók konziban tanultam hegedű szakon. Egy ottani csoporttársam invitált a kórusba énekelni 1977-ben. Mai napig emlékszem, május 6-án jöttem el az első próbára, ami óriási élmény volt. Egyrészt találtam konzis ismerősöket, másrészt a kórus hangzása egy életre megfogott. A fiatal, tiszta megszólalás teljesen lenyűgözött, karnagyként a mai napig ezt szeretném megőrizni. Emellett nem csak egy kórusnak, de egy nagyon komoly lelki közösségnek lettem a tagja: a gondviselés csodájának tartom, hogy ide kerültem.
Akkoriban fiatalok alkották az együttest?
Igen, az átlagéletkor 20 év alatt volt, ma már azért inkább 40 év körül van *(nevet). A létszámunk az akkori 22-25 főről viszont 50-re emelkedett. Ám az ember szíve mindig fiatal marad, ha akarja. És így van ez a hanggal is: a szív lelkesedése kihat rá. Hallgatóink mondják, milyen átélt, hittel telt a kórus hangzása a mai napig, és ez is lenne a lényeg szerintem. Sokan rengeteg áldozatot hoznak azért, hogy itt legyenek, és ez csak növeli szolgálatunk értékét.
Gyorsan eltelt ez a három, sőt, belépésétől számítva már négy évtized?
Hogyne, elrepültek az évek: diákokból dolgozó emberek, szülők, sőt, nagyszülők lettek. Ezáltal a közösségi együttlétek ideje és intenzitása megváltozott. De a lényege – azaz Isten és a templom zenei szolgálata – az egyáltalán nem. Minden hónap első vasárnapján éneklünk az esti misén, és a húsvéti és karácsonyi ünnepkörök alkalmával, valamint templombúcsúkon, bérmáláson, egyéb alkalmakon. Emellett megmaradtunk ugyanolyan lelki, imádkozó közösségnek, mint mindig is voltunk. A próbáinkat pedig már nem a templomban, hanem a Horánszky utcai Párbeszéd Házában tartjuk.
Vannak még a kórusban, akik már a kezdeteknél is itt voltak?
Szerencsére vannak. Két házaspár máig jár énekelni közénk, ők diákként itt ismerkedtek össze, ma már többszörös nagyszülők. Persze vannak veszteségeink is, többen elmentek közülünk, köztük az én feleségem is. Ők már felülről segítik a munkánkat, ezt mindennap érzem.
A múlt és a jelen után beszéljünk a jövőről.
Tesszük továbbra is, amit eddig. Kitűnő a kapcsolatunk a templommal és a jezsuita renddel. Nagy becsben tartanak és mindenben támogatnak minket – bizakodóan nézek a jövőbe. És persze nagyon várjuk az előttünk álló októberi római utazást, hiszen régi álmunk válik ezzel valóra. Rómában énekelni, ezzel a közösséggel mindannyiunknak különleges élmény lesz!
